Róluk egyelőre keveset tudunk. A Vase of Hidden Svájcból származik, és egy duót takar. Az énekért és a szövegért Camila S. Pairazamán felel, míg a zenét Jérémie David Bachmann írja. Melodic metalként jelölik műfajukat, bár azt mondják, jelenleg még ők maguk is igyekeznek felfedezni a stílusukat, dalról dalra. Első daluk 2024. november elsején jött ki, és idén az az elképzelés, hogy minden hónap első napján új dallal és klippel jelentkeznek.
- Tag Archives svájc
-
-
Irony of Fate
Az Irony of Fate 2014-ben jött létre Svájcban, műfajuk melodic death/groove metal. Bár megalakulásuk idején még férfiénekessel dolgoztak, 2016-ban Andy Hunziker helyére Cveti Stojmenova érkezett, és azóta is ő szolgáltatja az éneket. 2016 végén kiadtak egy kislemezt When Worlds Collide címmel, majd 2018-ban megjelent debütáló nagylemezük, a ray for Freedom… Prepare for Extinction. Ezzel berobbantak a metal szcénába, intenzív és atmoszférikus hangzásvilágukkal elvarázsolták a közönséget.
2021-ben jött ki második Wicked & Divine című második albumuk, majd az ezt követő években négy kislemezzel jelentkeztek. 2024-ben egy négyszámos EP-t adtak ki Equinox Nights címmel.
Az évek során számos turnét adtak, és szélesítették rajongói táborukat, emellett olyan zenekarok előtt játszottak, mint a Wolfheart, Blood Red Throne vagy a Cavalera Conspiracy.
2025. március 7-én megjelent harmadik nagylemezük Equinox címmel.Tagok:
Cveti Stojmenova – ének
Lars Gygax – gitár
Dr. Grü – gitár
Tom Zürcher – basszusgitár
Kevin Lütolf – dobFacebook: https://www.facebook.com/ironyoffate14/
-
Volt egyszer egy…: Trophallaxy / Dysrider
Ebben a cikksorozatban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba!
A harmadik részben egy svájci zenekarról esik szó, akik egy ponton nevet és műfajt váltottak, ám sajnos a folytatás nem volt hosszú életű. Continue reading Post ID 5178
-
Heathen Heretic
A Heathen Heretic 2019-ben jött létre Svájcban, zenéjük melodic black/death metal. Első daluk, a Silent Forest 2020-ban készült el, majd 2021-ben kiadták debütáló albumukat The Blessing Of Fire And Darkness címmel. Ezen az albumon az énekesnőjük, Viola még csak vendégzenészként szerepelt, de még a megjelenés évében teljes körű taggá vált.
2023-ban egy EP-vel jelentkeztek, ami a Heaven’s Damnation címet kapta, és öt dalt tartalmaz.
2025-ben két új dal is érkezett tőlük, januárban az Impaler, februárban pedig az Into the Black Forest.
Zenéjükben a súlyos riffek epikus dallamokkal találkoznak, misztikus és sötét hangulatot teremtve. A dalszövegeik sötét mítoszokkal és legendákkal foglalkoznak, lehetőséget adva a hallgatóknak, hogy bepillantást nyerjenek az emberi lélek legmélyebb szakadékaiba.Tagok:
Viola Bona – ének
Stefanio Ciancio „Styx” – gitár, vokál
Mischa Popp – gitár
Patrick Beer – basszusgitár
Nils Oertig – dobFacebook: https://www.facebook.com/HeathenHereticOfficial/
-
Expellow
Az Expellow 2006-ban jött létre Svájcban két gitáros Daniel Gutweniger és Sergio Belfanti által, műfajuk metalcore. Hamar elkezdtek fellépéseket adni, majd 2010-ben elkészítettek egy demót The Silent Days Are Over címmel, amit házilag, maguk rögzítettek. A következő három évet koncertezéssel töltötték, számos klubban és fesztiválon színpadra léptek. Svájcban és külföldön egyaránt ismertséget szereztek maguknak. 2013-ban szabadságot vettek ki, hogy felépítsék saját hangstúdiójukat és próbahelyüket. Itt vették fel Modern Age Credo című albumukat, ami 2016-ban jelent meg. Néhány hónappal később az egyik alapítótag, Sergio kilépett, helyére Nici Weissmann érkezett.
2018-ban megjelent második nagylemezük We Held The Line címmel, legutóbbi kiadványuk pedig a 2024-es Signals on Swells album.Tagok:
Mik Dean – ének
Daniel Gutweniger – gitár
Nici Weissmann – gitár
Michael Tamas – basszusgitár
Moritz Blaser – dobFacebook: https://www.facebook.com/expellow
-
Deep Sun
Szimfonikus metal Svájcból. Continue reading Post ID 5178
-
Most akkor Female Fronted Metal? – Eluveitie, Varg, Nightmare
Tagcserék gyakran előfordulnak egy-egy zenekar pályafutása során, ami természetes, hiszen sok minden befolyásolhatja a közös munka időtartamát (nézeteltérések, időhiány, stb.). Talán a frontemberi poszton történő változások a „leglátványosabbak”, vagy inkább leghallhatóbbak. Az pedig különösen éles váltás tud lenni, ha a már megszokott mellé a másik nem is betársul, esetleg férfiénekes helyét nő veszi át, vagy fordítva.
Adva van a kérdés: ha egy csapatban évekig csak egy férfi vitte a frontemberi posztot (számos sikert aratva, tehát beszéljünk ez esetben ismertebb zenekarról), majd belépett mellé egy állandó női énekes, használható-e a female fronted metal címke a bandára?Az alábbiakban három olyan zenekarról esik szó, akik hosszú évek után efféle változtatást vittek be a frontemberi posztra.
-
Illumishade
A svájci zenekar létrejötte 2019-re tehető, és ismerős arcokat köszönthetünk benne: a projektet ugyanis az Eluveitie zenekar két tagja, Fabienne Erni énekesnő és Jonas Wolf gitáros alapította. Fabienne 2017 óta erősíti az Eluveitie-t, a női ének mellett kelta hárfán és mandolán játszik. Jonas 2016-ban csatlakozott az ismert svájci folk/melodic death metal együtteshez.
Ők ketten még 2019-ben bejelentették, hogy egy koncepciós albumon dolgoznak. Ebből lett az Illumishade névre hallgató új zenekar. Az albumukat önerőből adták ki 2020 májusában, amely Eclyptic: Wake of Shadows címmel jelent meg.
Zenéjükben egy varázslatos világot jelenítenek meg, misztikus lényekkel, ősi rituálékkal, szent hagyományokkal és gyönyörű tájakkal.Tagok:
Fabienne Erni – ének
Jonas Wolf – gitár
Yannick Urbanczik – basszusgitár
Marc Friedrich – dob
Mirjam Schnedl – billentyűFacebook: https://www.facebook.com/illumishade/
-
Kassogtha
Egy fiatal, de annál céltudatosabb modern melodic death metal zenekar következik Svájcból. Continue reading Post ID 5178
-
Ad Infinitum
A svájci Melissa Bonny nevével már több helyen is találkozhattunk. 2012-től 2018-ig az Evenmore énekesnője volt, 2015 óta a Rage of Light zenekarban is frontasszonykodik. Ezúttal egy szólóprojektbe vágott bele, amit Ad Infinitumnak nevezett el, és 2018 óta dolgozik rajta. A szólóprojekt hamarosan kibővült egy teljes zenekarrá. Az Ad Infinitum egy különös álomról, párhuzamos valóságról mesél, ezüstszürke ruhákkal, vérvörös szalagokkal egy bálterem aranyszínű padlóján, titkos szerenádokkal a hátsó kertben, félreértett lelkek okkult szertartásáról az erdők árnyékában.
Az első dalt már hallhatjuk is, és kíváncsian várjuk a folytatást!Tagok:
Melissa Bonny – ének
Niklas Müller – dob
Jonas Asplind – basszusgitár
Adrian Theßenvitz – gitárFacebook: https://www.facebook.com/AdInfinitumMusic/