• Tag Archives szoprán
  • Gaby Koss csatlakozott a Coronatushoz

    gabyA német Coronatus jelenleg a nyolcadik stúdióalbumán dolgozik, amelynek érdekessége, hogy a dalokban – ahogy a Recreatio Carminis lemezen – ismét három énekesnőt hallhatunk majd. Carmen R. Lorch és Anny Maleyes mellé ugyanis Gaby Koss is betársult, szopránjával megtámogatva az új lemezt. Gaby nem ismeretlen a zenei színtéren, korábban tagja volt a Haggardnak, jelenleg pedig egyebek között a Cantus Lunaris frontembere.
    A Coronatust zenéjük mellett gyakori tagcseréikről, illetve két énekesnős koncepciójukról ismerhetjük. 2014 óta az egyszer már kilépett, de később visszatérő Carmen biztosítja az operás sávokat, Anny pedig a rockos éneket. A csapat szerint a közelgő új albumon Carmen többször fog rockosabb részeket énekelni, ezeket egészíti majd ki Gaby Koss szopránja. Emellett a csapat megnyugtatta a rémült hozzászólókat, hogy Carmen és Anny továbbra is tagok.
    Kíváncsian várjuk a végeredményt!