• Tag Archives távozás
  • Coronatus – Carmen nélkül érkezik az új lemez

    November 29-én jelenik meg a német Coronatus kilencedik albuma The Eminence of Nature címmel. Bár hivatalos közleményt még nem adtak ki arról, kik alkotják a lemezen a felállást, hivatalos Facebook-oldalukon egy-egy kérdésre kommentben válaszoltak a rajongóknak. Így derült ki, hogy Carmen R. Lorch, a zenekar eddigi szopránja és legrégebbi énekesnője nem vesz részt az új albumon. Carmen már jó ideje nem vállalt koncerteket a csapattal, csak a stúdiómunkálatokhoz adta a hangját, most azonban úgy döntött, ezzel is felhagy. Helyét egy Katharina G. Mann nevű szopránénekesnő veszi át. A rockhangot ismét Mareike Makosch biztosítja,az előző album harmadik énekesnője, Gaby Koss azonban már nem dolgozik a zenekarral.

    Mint azt az olvasóink már tudják, a Coronatus háza táján nagyon sok énekesnőcsere történt eddigi pályafutásuk során. Alapkoncepciójuk a két énekesnős felállás, egy szoprán és egy rockos hanggal. Utóbbi poszton volt eddig több a váltás: az első albumon Viola Schuch, a másodikon Ada Flechtner, a harmadikon Lisa Lasch, a negyedik és ötödik albumon Mareike Makosch vitte ezt a posztot. Mareike ezután egy időre távozott a Coronatusból, helyére Anny Maleyes érkezett, aki a következő két albumon (Cantus Lucidus, Raben im Herz) énekelt a rockos poszton. 2017-ben aztán ő is kilépett, Mareike Makosch visszatért, a legutóbbi, Secrets of Nature című lemezen ismét ő dalolt, valamint a közelgő új albumon is részt vesz.

    A szopránhangot eddig szinte végig Carmen R. Lorch töltötte be. Az eddig megjelent nyolc album közül csak a 2011-es Terra Incognita című lemezen nem vett részt, mivel 2010-től 2013-ig elhagyta a csapatot. Az említett albumon egy korábbi rockhang, Ada Flechtner vette át a szopránhangot. 2010-től 2011-ig ugyan volt még egy szopránhangú tag Natalia Kempin személyében, de vele nem jutottak el a stúdiómunkálatokig.

    A novemberben megjelenő új album zenekari felállása:
    Mareike Makosch – ének
    Katharina G. Mann – ének
    Teddy Möhrke – ének
    Kristina Jülich – hegedű
    Jörn Langenfeld – gitár
    Markus Stock – basszusgitár
    Mats Kurth – dob


  • Kun Anita távozik az Ideas zenekarból

    Tizenhárom év után elköszön az Ideastól Kun Anita. Az énekesnő és a zenekar egyaránt megosztott erről egy-egy közleményt:

    Anita üzenete:

    „Kedveseim!

    Szeretném nektek bejelenteni, hogy 13 év után befejezem az Ideas zenekarral való közös zenélést. Az okokat nem szeretném mélyen szántva ecsetelni. 13 év alatt sok olyan esemény történik egy ember életében, ami kihatással lehet az élete különböző területeire és felülírhatja a dolgokat. Viszont tudnotok kell, hogy ez a búcsú a zenekar és közöttem baráti hangulatban zajlik le. A „méltó” szó jellemzi az elválást. Köszönöm nektek a sok szeretetet, kitartást és a sok-sok jó szót, amit tőletek kaptam! Köszönöm a zenekarnak jelenlegi felállásban és a volt zenekari tagoknak – akiket mindenképpen szeretnék név szerint isfelsorolni – Hamburger Ferencnek, Takács Tamásnak, Zelizi Lászlónak, Schlick Attilának, Molnár Zoltánnak és Gallay Lajosnak tehetségüket és tudásukat, a felejthetetlen éveket, koncerteket! Köszönöm Hartmann Kristófnak a sok év támogatást és barátságot! Személy szerint nem fogom letenni a mikrofont és a tollat. A zenekar sem teszi le a hangszert! Égni fog tovább az a tűz!
    Az Ideas a március 23-i tatabányai és április 13-i szombathelyi koncerteken, ezután várhatóan ősszel egy nagyobb rendezvény keretein belül lép fel utoljára a jelenlegi felállásban. A további tervekről a zenekar Facebook oldalán keresztül számolunk be.
    Égjen még! :-)”

    A zenekar közleménye:

    „Szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy Kun Anita és az Ideas útjai külön válnak egymástól. Egy meghatározó szakasz zárul most le a zenekar életében. Köszönetünket fejezzük ki Anitának, hogy 13 éven keresztül megajándékozott minket a tehetségével, gyönyörű hangjával, illetve hálásak vagyunk a közösen készített Ébredés, Főnix, Őrizd a szíved, Egység c. remek albumokért, a koncertekért és a rengeteg közös élményért!
    A legjobbakat kívánjuk a folytatásban az élet minden területén!
    Ami minket illet, szeretnénk folytatni az Ideas pályafutását, jelenleg ehhez keressük Anita utódját. Legközelebb március 23-án Tatabányán, a Moby Dick előtt, illetve április 13-án Szombathelyen, a Dying Wish és a Nemzeti Hang zenekarokkal közös buli keretében találkozhattok még velünk ebben a felállásban.
    További hírekkel a későbbiekben jelentkezünk.”

    Az 1994-ben alakult zenekarhoz Anita 2005-ben csatlakozott, és a tizenhárom év alatt négy albumot adtak ki a közreműködésével.