• Tag Archives vilna
  • Irina Mysterya bent van az Eurovíziós Dalfesztivál ukrán döntőjében

    Javában zajlanak az Eurovíziós Dalfesztiválon induló országok válogatói, amelyek végén kiválasztják, melyik országot ki képviselje. Ukrajna színeiben egy ismerős arc bukkant fel: Irina Vasilenko zenekarát, a szimfonikus metált játszó Mysteriát még 2017 szeptemberében mutattuk be magazinunkban. Irina ezúttal szólóban próbálkozik, Vilna művésznéven adta be Forest Song című dalát az ukrán válogatóba. Ukrajna két elődöntőből szűkíti le a jelentkezők számát, a két fordulóban kilenc-kilenc dal vesz részt, és mindkettőből három jut tovább a döntőbe, ahol aztán kiválasztják a végső győztest. A mai napon volt az első elődöntő, amelyben Irina is részt vett, és nagy örömünkre továbbjutott a döntőbe. Így ő is esélyes arra, hogy a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselje Ukrajnát. Hogy ez így lesz-e, az a február 24-én megrendezésre kerülő döntőben derül ki. Sok sikert!

    Irina zenekaráról, a Mysteriáról itt írtunk korábban.

    A cikk folytatásában meghallgathatjátok a dalt, amivel versenybe szállt Ukrajna színeiért. Ugyan ez a szólóprojekt nem rock/metal, ám véleményem szerint egy nagyon is szép, színvonalas nóta. Continue reading  Post ID 3056