Carmen Elise Espenæs

carmen0Cikkünkben ezúttal Carmen Elise Espenast mutatjuk be nektek, aki az „északi folk metált” játszó Midnattsol elbűvölő énekesnője.
Ismerkedjünk hát meg vele is!

1983. szeptember 30-án született Stavangerben, Norvégiában.
Liv Kristine (Leaves’eyes) Espenas Krull húga, ami bizonyítja hogy a család hölgy tagjai igen tehetségesek zenei téren.

Eredeti foglalkozása nyelvtanár, de ezzel egy időben diák, zenész és énekes is.

Jelenlegi párja Rune Gunnar Stensoy.

Kiskorában kezdett el énekelni, dalokat és történeteket írni, valamint zenét szerezni, így majdnem az egész eddigi életét zenéléssel töltötte (bár nem hivatásszerűen).

„Amikor tinédzser lettem, fokozatosan ráéreztem az ízére, milyen lehet saját bandát alapítani, és 18 éves koromban úgy éreztem, készen állok rá.

Az volt az álmom, hogy egyszer híres énekes lehessek, rengeteg pénzt kereshessek és több figyelmet kaphassak.”

Az álma úgy érzem teljesült hiszen híres énekesnő lett, ám abban nem vagyok biztos hogy rengeteg pénzt keresne. S ezt a feltevésemet alátámasztja az is, hogy a Midnattsol mellett tanít is két tárgyat, ahol véleménye szerint 100% felett kell hogy teljesítsen, ám mindettől eltekintve nagyon imádja azt amit csinál.

„Még ha lenne is rá lehetőségem hogy sok pénzt kereshessek nem tudom elviselni a gondolatot, hogy hagyjam hogy a pénz döntsön arról, milyen zenét és szövegeket írjak, hogyan énekeljek, hogyan öltözködjek! A saját utamat akarom járni, csakúgy, mint a Midnattsol, együttesként.”

2002-ben költözött Németországba, amelynek oka elsősorban a testvére hiánya és az hogy minél többet tanulhasson a német kultúráról, nyelvről. Ezzel pedig új szakasz kezdődött az életében!

El akarta érni, hogy a fejében zümmögő kis dallamok felnőjenek igazi, hangszerek által játszott dalokká és egy szerencsés egybeesésnek, (Cris Hector ekkor szintén zenekart keresett és egy barát révén kerültek kapcsolatba egymással) köszönhetően sikerült elérni a célját, és végül megalakították a Midnattsolt.

Carmen3Így elkezdődhetett az álmok megvalósítása…

Zeneileg leginkább az Anathema, Amorphis, Dead Can Dance, Paradise Lost és a norvég folk zene befolyásolja.

Ám voltak az ismertségnek keserédes pillanatai is, hiszen nővére Liv Kristine már ekkor elismert énekesnő volt, s nehéz volt az árnyékából kikerülnie a fiatal Carmennek.

„Eleinte eléggé sokkolt, hogy mindenhol a kettőnk összehasonlítását lehetett olvasni. Szomorú voltam, mert az emberek nem engem láttak, nem a saját személyiségemet, hanem csak egy testvért, és azt gondoltam, nem fognak engem és a Midnattsolt a valódi önmagunkért komolyan venni.”

A dolgok persze a későbbiekben szerencsére változtak…

„A nővérem jól ismert ebben a szakmában, és sokat turnézik, így rajta keresztül sok ember tudott rólunk, más szóval, sok ajtó megnyílt előttünk..

Hozzá kell tennem, hogy azóta sokat fejlődtem, és ritkán olvasom el, amit rólam írnak. Pozitívan gondolkodom, és próbálom élvezni az életet, amennyire csak lehet, és büszke vagyok, hogy ilyen imádnivaló nővérem van!”

Hobbi:

Zene, éneklés, természet, állatok, nyelvek, kultúrák, utazás, jóga, tánc, jégkorcsolya, síelés, pszichológia és pedagógia.

Vétkek:

Nézni, ahogy a rossz emberek magukkal, az állatokkal és a természettel bánnak.

Zenei háttér:

Zeneiskola, kórusok, vendégénekes

Első lemez, amelyet megvettél:

Black Album – Metallica

Koncertre való felkészülés:

Minden műszaki dolog mellett, magamra öltöm a fellépő ruhámat és bemelegítek.

Többnyire rengeteg stresszel jár, ha nincs idő az éneklésre. De mindig megpróbálok meginni egy csésze zöld teát és zsályateát mézzel.

Mi a legjobb az élő fellépésekben?
A személyes kontaktus köztünk és a rajongók között. Ami valami leírhatatlan!
Írta: Brigitte
2010. szeptember 6.