Dark Sarah

dark sarahAz Amberian dawn ex-énekesnője, Heidi új projektbe fogott, Dark Sarah néven új dalokon és albumon dolgozik, sőt- már megjelent első videokilpje is  “Save me” címmel!
De miért pont Dark Sarah?
Dark Sarah története egy olyan nővel kezdődik, aki nehéz időket élt át, ráadásul a vőlegénye magára hagyta az oltárnál. Majdnem összetör, de valami felébred benne, és egy más személyiséggé, a gonoszabb énjévé változik, azaz Dark Sarah-vá.

“Sokáig rózsaszín szemüvegen át néztem a világot, és nyílt szívvel szerettem, de naiv voltam, a világnak ezt meg kellett mutatnia. Dühös lettem a gyengeségem miatt, és dühös lettem a világra. A tudatom legsötétebb örvényeiben erősebb és önzőbb lettem, megváltoztam. Felhasználtam a félelmemet, és én lettem DARK SARAH.
Nem vagyok keserű. Csak keserédes.”

“Az első albumon annyi tehetséges barátommal szerettem volna együtt dolgozni, amennyivel csak lehetséges. És sikerült egy átkozottul jó csapatot összehoznom!
Dark Sarah nemzetközi lett! 🙂
Hallhattok majd egy duettet Manuela Krallerrel (Xandria), és egy másikat Inga Scharffal (Van Canto). A nagyszerű gitáros, régi barátom, Kasperi Heikkinen (Merging Flare) mesteri munkát mutat be az albumon. A ritmusszekció is keményebb, mint valaha, hisz Heikki Saari (Naildown, Tuoni) uralja  dobokat, és Jukka Koskinen (Wintersun, Amberian Dawn) lesz a basszeros.
Lehetne ez ennél jobb? ;)” – írta az énekesnő hivatalos facebook oldalán.

Dark Sarah története elkezdődött…várjuk a folytatást!

2013. márc. 19.