Kells

kellsA Kells megalakulása 2001-re tehető. Három évvel később egy francia producer beleszeretett a szimfonikus nu metálként jellemzett zenéjükbe, és vállalta első albumuk gondozását, amely 2005-ben jelent meg Gaia címmel. Ennek köszönhetően a csapat hamar szárnyra kapott, és olyan előadókkal léphettek fel egy színpadon, mint az Epica, a Paradise Lost, az Apocalyptica vagy a Cradle of Filth. ’Francia Metál’-ként sok elismerésre tettek szert hazájukon kívül is.

2008-ban az Epicával együtt végigturnézták egész Franciaországot. Egy évvel később elkészítettek egy duettet a szintén francia ETHS zenekar énekesnőjével, Candice-szel. A közös szerzemény a „La Sphére” címet kapta, s egyben ez volt második nagylemezük, a „Lueurs” előfutára. Első videoklipjük is ehhez a számhoz készült. A nóta csak tovább fokozta a sikereket, több zenecsatornán is leadták, ezzel pedig Franciaországban a 30 legjobb metál előadó közé kerültek.

Második videoklipjüket az „Avant que tu” című számukhoz forgatták.

2010 januárjában történt egy kis tagcsere, a dobos Jano elköszönt tőlük, helyére pedig Julien Nicolas érkezett.

2010. augusztus 7.