Lisa Middelhauve

Lisa1Biográfia sorozatunk következő szereplője Lisa Middelhauve, a Xandria ex-énekesnője. Magazinunkat pedig ismételten nagy megtiszteltetés érte, ugyanis mivel meglehetősen kevés információt találtunk az életéről, magát az énekesnőt kerestük meg, aki lelkesen válaszolt kérdéseinkre! Ezúton is nagyon köszönjük neki az együttműködést! Ismerjétek meg tehát Lisát!

Lisa 1980. november 28-án született a németországi Bielefeld-ben. Amióta az eszét tudja, életének fontos része a zene – ez nem meglepő, mivel már három évesen zongorázott. Emellett nyolc évig hegedűn is tanult játszani. A szülei mindig támogatták zenei ambícióit, úgy gondolták, ez egy szükséges része az oktatásnak.

13 évesen kezdett el saját dalokat írni. Néhány hónappal később abbahagyta a hegedülést, és helyette klasszikus opera-énekleckéket kezdett venni. Előtte több kórusban is énekelt. 18 évesen azonban úgy döntött, felhagy a klasszikus énekleckékkel, elmondása szerint ugyanis a hangja kezdett túl operássá válni, és szerette volna a hangját sokkal inkább a „magáévá” formálni.

Miután 2000-ben elvégezte az középiskolát (ahol választott tantárgyai a művészettörténet és az angol voltak), kereskedelmi fotósként dolgozott, mellette pedig irodalmat és történelmet kezdett el tanulni, utóbbit azonban abbahagyta a Xandria miatt, mert a zenekar túl sok idejét igénybe vette.

 A Xandriáról

A Xandria előtt főként csak klasszikus zenével szerepelt színpadon. Volt néhány énekes/dalszerző előadása is, amelyeken a saját dalait mutatta be, de mivel előtte sosem énekelt zenekarban, a „Rock tapasztalatai” elég szegényesek voltak. Aztán 2000-ben Marco megkérdezte, szeretne-e csatlakozni a Xandriához. Akkoriban nagyon kevés ideje volt, és nem nagyon akart együttesben énekelni, de amikor meghallotta a Xandria dalait, azonnal beléjük szeretett. Ezért a legjobb formáját igyekezett nyújtani, és végül őt választották a csapat frontemberének. Nyolc éven át erősítette őket ezen a poszton, 2008-ban azonban valami megváltozott. Mindannyian nehéz időket éltek meg a Xandriával kapcsolatban, s mivel közülük Lisa volt az, aki szeretett nagy döntéseket meghozni, így végül ő változtatott a dolgok állásán azzal, hogy kilépett.

Lisa3„Nehéz volt ez az egész nekem, és a srácoknak is, de büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megmaradnunk közeli barátoknak. Mindig támogatni fogom ezt a csapatot, és tudom, hogy ők is támogatni fognak engem, bármilyen zenekarról vagy karrierről legyen szó” – jelentette ki.

 Mostanában

Lisa jelenleg a francia Whyzdom zenekarban vendégénekel, és készül a szeptemberi fesztivál-előadásukra. Csodálja őket, és reméli, hogy a jövőben is lesz lehetőségük együtt dolgozni. Emellett egy kis érdekesség: meglepően jó barátságba került a Xandria másik ex-énekesnőjével, Kerstin Bischof-fal, ezt bizonyítja az is, hogy terveznek közösen egy kis stúdió projektet. Ez talán egy-két nóta elkészítéséből fog állni, talán többől – pusztán csak szórakozásból.

 
Magánélete

1999-ben találkozott először Nils Middelhauve-vel, de akkor még csak felületesen ismerték egymást. Nils majdnem 10 évvel idősebb Lisánál, ezért nem különösebben érdeklődött az akkor még csak 19 éves „kicsi lány” iránt. 2004-ben hozta őket újra össze a sors, amikor Nils lett a Xandria új basszusgitárosa. Bár nem volt szerelem első látásra, pár hónap elteltével fellángolt köztük valami. Lisa olyan mélyen érez Nils iránt, amilyet még senkivel kapcsolatban nem érzett, és nagyon büszke arra, hogy a felesége lehet. Nem egészen egy évvel később, 2005. augusztus 18-án házasodtak össze.

„Ezen a napon vihar tombolt – mesélte. – Számodra ez biztosan rosszul hangzik, de én tökéletesnek tartottam. Ugyanis egykor a bűvös szót is egy vihar közben mondtam ki neki először…”

Egyéb adatok

Leánykori neve: Lisa Schaphaus

Születési hely, idő: Bielefeld, 1980.11.28.

Horoszkóp: Nyilas

Eredeti hajszín: Sötétszőke

Szemszín: Zöld

Testvérek: Két nővér, Friederike (1974) és Susanne (1977)

Hobbi: Olvasás, olvasás, olvasás… szörfölés a neten, találkozás a barátokkal, tánc

Kedvenc étel: tészták, piték

Kedvenc ital: White Russian (Vodka), Skót Whiskey

Kedvenc köny: How to make love like a porn star (Jenna Jameson önéletrajzi könyve)

Kedvenc film: Zombi Sztriptíz

Lisa5Kedvenc zenekar, énekes: Opeth, Kerstin Bischof

Kedvenc szín: Szürke

Kedvenc ország:

Oroszország

Kedvenc állat: Kígyó

Zenei példakép: Nincs igazán ilyen. Egy ember van, akit csodál, de őt is inkább személyes okokból. Számára az élet nem a sikerről szól.

Élete legjobb napja: Minden nap, amikor lehetősége volt megosztani a zenéjét valakivel.

 

2010. július 29.