Sabine Dünser

Sabine1Az Elis egykori énekesnője tragikus hirtelenséggel, alig 29 évesen hunyt el 2006-ban. Az alábbiakban az ő életútját szeretném bemutatni nektek!
(A biográfia saját fordítás, az eredeti angol verziót megtalálhatjátok a www.myspace.com/sabinememorial oldalon!)

Sabine Michaela Dünser 1977. június 27-én született. Liechtenstein egyik városkájában, Schaan-ben nőtt fel, szüleivel és húgával, Petrával élt együtt.

Zenei tehetségét elég korán felfedezték. Nagyon fiatalon kezdett el fuvolázni, s tanárai már ekkor mondogatták, hogy nagy zenei tehetség, akit támogatni kell ebben.

Általános iskolás korában Sabine zongorázni kezdett, és egészen addig játszott ezen a hangszeren, amíg le nem érettségizett. Az Elis CD-ken hallható billentyűs részeket is ő játszotta fel.

Ebben az időszakban kezdett el érdeklődni az éneklés iránt. Két kórusnak is alapító tagja volt; az iskolai kórusnak, valamint a „Divertimento”-nak, mely Schaan-ben élő fiatalokból állt. Miután a kórusvezetőnek nagyon fontos volt a hangképzés, Sabine 19 évesen klasszikus énekleckéket kezdett venni. Szerepelt a „Liechtenstein Musical Company” által előadott Hair-ben, s mindeközben egyre inkább vágyott arra, hogy saját zenekarban énekelhessen.

Mialatt logopédiát tanult, Sabine-nak részt kellett vennie egy hang-terápián, mivel a hangja, a folyamatos éneklés hatására folyton rekedt volt. A terápia alatt megtalálták a rekedtség okát: gócok voltak a hangszálain. Ez a diagnózis nehéz időket hozott Sabine-nak. Műtétre volt szüksége ahhoz, hogy ettől a problémától megszabaduljon. Ráadásul emiatt a logopédiai tanulmányait is el kellett halasztania. Ehelyett egy évig gyógyászati pedagógiát tanult. Amikor aztán a hangja rendbejött, visszatérhetett eredeti terveihez, és ismét logopédiát tanult. Később logopédus lett, és egy iskolában tanított, közel az otthonához, Triesenben (Liechtenstein), ahol haláláig élt.

1999-ben Sabine a zenekari terveit is meg tudta valósítani. Pete Streit-tel és Oliver Falk-kal (aki megálmodta a projektet) együtt megalapította az Erben der Schöpfung zenekart, ebből lett később az Elis.

Sabine3A tény, hogy zenekarban van, és a zene általában, mindig sokat jelentett Sabine-nak. Az Elis lehetővé tette számára, hogy sok ember előtt bemutatkozzon és kifejezhesse magát saját szövegek és dallamok által. Ő nem csak zenét csinált, ő a zenében élt. Nyilvánvaló volt, mennyire élvezte azt az időt, melyet dalírásra, stúdiófelvételekre és turnékra szánt. Könnyen lehetett vele találkozni koncertek után, mindig mosolygott. Mindig nagyon kedves volt a rajongókkal, autogramokat adott nekik, közös fotókat készített illetve beszélgetett velük. Nagyon nyitott és őszinte volt, semmi kétség nem volt nagyszerű személyisége felől.

Az Elis épp a harmadik nagylemezt rögzítette a stúdióban (ezt a lemezt Sabine a „baby”-ének nevezte), élete azonban tragikus hirtelenséggel véget ért.

Két hét volt hátra a németországi „Battle of Metal” fesztiválig, és a csapat erre próbált, amikor Sabine hirtelen összeesett. Nem volt eszméletlen, de nagyon rosszul érezte magát és fejfájástól szenvedett. A végén valósággal lebénult, annyit mondott: „Azt hiszem, szélhűdésem volt…” Mivel az állapota rosszabbodott, az Elis-tagok kórházba vitték őt. Ám rövid idő elteltével Sabine agyhalott volt. Agyvérzést kapott.

Halála után az Elis úgy döntött, kiadja a „baby”-ének becézett Griefshire albumot, ezzel áldozva emlékének. Sabine hangja és gondolatai ezzel a lemezzel, s többi zenéjével együtt tovább élnek.

Ha szeretnétek még többet megtudni Sabine Dünser-ről, látogassátok meg róla szóló oldalamat!
http://www.sabinedunser.gportal.hu

2010. ápr. 24.