The Murder of my Sweet

the murder of my sweetAz öt tagból álló együttes még nemrégen alakult, nevüket pedig az 1944-ben megjelent  ” Murder, My Sweet” című film ihlette.
Hogy jobban megismerhesd őket, kattints tovább!

Az együttes 2007-ben alakult Daniel Flores (dobos, producer és szövegíró) és az énekesnő, Angelica Rylin által.

Daniel egy szóbeszédnek járt utána, ugyanis azt hallotta, hogy Angelica a legjobb énekes Stockholmban és mindenképp utána szeretett volna járni… ez meg is történt, és elmondása szerint csak ámult a hangját hallva.

Ekkor már sínen voltak a dolgok… Daniel Palmqvist és Johan Niemann lett a gitáros, Andreas Lindahl pedig a billentyűs, más nem maradt már hátra, mint a dalszövegek írása.

Több mint 25 dal született, és ebből 12 került az albumra.

Az első kislemez  a ’Bleed Me Dry’ 2009 novemberében került boltokba és a svéd listákon már a 14. helyen nyitott. A dal végül 2. lett a kislemez-letöltési listán.

Nagylemezük 2010 januárjában jelent meg Divanity címmel.

Azóta pedig egyre nagyobb sikereket érnek el! Legutóbb a Svéd rockfesztiválon örvendeztette meg közönségét.

Írta: Brigitte
2010. július 15.