Az énekesnő-cserés sorozat mellett egy plusz sorozattal is jelentkezünk, amelyben ezúttal az együttesek változásait vetjük össze. És egyben nosztalgiázunk is, hogy milyenek is voltak kedvenceink még a pályájuk kezdetekor pár évvel fiatalabban.
Sokuk még nagyon fiatalon kezdte a pályát és jó látni, hogy mivé is érettek minden tekintetben.
Elsőként a Within Temptationt vesézzük ki, ahol azért nagy változások történtek, hiszen a zenekar alapításakor még nagyon fiatalok voltak, most pedig többségük már “családos” ember.
A sikeres holland együttest 1996-ban Robert Westerholt és Sharon den Adel alapította, s majd csatlakozott hozzájuk Martijn Westerholt, Jeroen Van Veen és Michiel Papenhove.
Ekkor kapta a formáció a Within temptation nevet is.
Első demójuk az Enter meglepő sikert aratott, mert alig két hónap múlva már le is szerződtek a DSFA kiadóval.
Albumukkal az egész országban sok helyen felléptek, s így egyre nagyobb népszerűségre tettek szert!
Azóta sikert sikerre halmoznak, s több mint 10 éves fennállásuk alatt 4 nagylemezzel büszkélkedhetnek és természetesen ezen kívül számos kislemezzel és a rajongók nagy örömére sok kuriózummal is.
A zenekar jelenleg új nagylemezén dolgozik és gőzerővel tervezik jövő évi turnéjukat.
De lássuk akkor a képeket…ilyen volt- ilyen lett!
Írta: Brigitte
2010. július 28.