A Wishmasters – nevüket elnézve talán nem meglepő módon – Nightwish tribute zenekarként indult, ám az évek során kinőtték magukat annyira, hogy 2014-ben önálló albummal jelentkeztek. Zenéjükben továbbra is felfedezhető a NW-hatás, ám igényesen hozzák a műfajt. Ismerkedjünk meg velük!
A Csehországból származó zenekar ötlete 2007-ben született meg a dobos Lukáš Říha által, aki régóta vágyott már arra, hogy Nightwish dalokat játszhasson. Hamarosan csatlakozott hozzá a fiatal és ígéretes énekesnő, Iveta Suchánková, valamint Zdeněk Hochla (gitár), Michal Říha (billentyűk) és Petr Skala (basszusgitár, vokál). Négy hónap próbálás után már tizenöt dal szerepelt a repertoárjukban, köztük természetesen a névadó Wishmaster.
A következő három év alatt számos klubban és szabadtéri fesztiválon felléptek. 2009-től kezdődően azonban több tagcsere is történt, az egykori alapítókból mindössze Iveta maradt meg a jelenlegi felállásban.
2013-ban eljutottak oda, hogy saját dalokat írjanak. Ebben az évben stúdióba is vonultak, és 2014-ben megjelent Beatrice című debütáló, koncepciós albumuk.
Jelenlegi tagok:
Iveta Suchánková – ének
Pepa Hübner – billentyű
Petr Kořínek – basszusgitár
Martin Havel – gitár, vokál
Jakub Nývlt – dob