Rage of Light

rage of light
Svájci Electronic Groove Metal/Trance metal, ismerős frontasszonnyal.

A Rage of Light alapötlete 2007-ben született meg, amikor Jonathan Pellett úgy döntött, megpróbálja ötvözni két kedvenc zenei műfaját: a metalt és a trance-et. Még ebben az évben megszületett az első dal, a Chasing a Reflection, ez alapozta meg a későbbi Rage of Light projektet. Ám mivel akkoriban Jonathan két zenekarban is játszott, ezért későbbre halasztotta hibrid elképzeléseinek megvalósítását.
2011 és 2015 között újabb négy trance metal műfajú dalt írt, míg végül úgy döntött, létrehívja projektjét, amelyhez két tehetséges zenész csatlakozott, új energiákat hozva magukkal: Melissa, az Evenmore (róluk itt írtunk korábban) frontasszonya foglalta el az énekesi pozíciót, illetve a gitáros Noé, akivel Jonathan korábban már zenélt együtt a Nodafreth együttesben.
Debütáló EP-jük 2016 februárjában jelent meg, címe pedig nem véletlenül lett Chasing a Reflection – ezzel emlékszik meg Jonathan az első dalról, amely megalapozta a Rage of Light projektet.

Tagok:
Melissa Bonny – ének
Jonathan Pellet – ének, billentyűk, dob programok
Noé Schüpbach – gitár

Facebook: https://www.facebook.com/rageoflight