Emerald Mind

emerald mindEgy orosz szimfonikus metal zenekar mutatkozik be, akiknek nem alakult könnyen az eddigi pályájuk, de szerencsére eddig sikeresen leküzdötték az akadályokat.

Az Emerald előzménye egy Diadema nevű zenekar volt, amelyet 2003-ban alapított Alexey Vaulin gitáros és Andrey Berezov basszusgitáros, Vladivostok városban. Első fellépésük egy „In Rock” nevű underground klubban volt, itt ismerték meg Svetlana Vysotskaya énekesnőt. 2004 elejéig adtak még néhány koncertet, aztán Andrey kilépett, hogy saját zenei karrierbe kezdjen.
Ezután a megmaradt tagok évekre visszavonultak a színpadtól, de a háttérben folyamatosan zajlottak a kreatív munkák, zenészkeresések, dalírások. 2008 végén már készek voltak a stúdióba vonulni, és rögzítették a dalokat debütáló albumukhoz, amely Tales of Soveena címmel jelent meg 2009-ben. Nagyjából innen datálódik az Emerald Mind.
Miután kiadták az első lemezt, a zenekar Szentpétervárra költözött, hogy közelebb legyenek az európai zeneiparhoz, és új dolgokat fedezhessenek fel. Azonban – ahogy ők írják – Oroszországnak ez a része hideg széllel és rengeteg kihívással szembesítette a zenészeket, így egy időre még a zenekar létezése is kérdésessé vált. 2011-ben végül Svetlana és Alexey úgy döntöttek, továbblépnek, és elkezdtek új dalokat írni a következő albumhoz. 2014 végén rögzítették az új lemezt, amely Civilization címmel 2015-ben jelent meg.

Tagok:
Svetlana Vysotskaya – ének, dalszövegek
Sergey Mihailov – basszusgitár
Dmitrii Kondratiev – gitár
Andrey Maksimov – dob

Facebook: https://www.facebook.com/EmeraldMind