Kerion

kerionSzimfonikus power metal Franciaországból, koncepciós művekkel.

A Kerion 2002-ben kezdte meg pályafutását Nizzában. Elődje egy 1997-ben létrejött Kirlian nevű progesszív metalzenekar volt, de miután csatlakozott a felálláshoz Flora, az énekesnő, az ő hatására műfajuk elkezdett a szimfonikus metal felé evezni. Ekkor döntöttek úgy, hogy a dolog új kezdetet kap Kerion névvel.
Demóik és albumaik egyaránt koncepciós művek, egy hősi fantasy történeten, a Staraxison alapulnak, amely Chris Barberi tollából származik. Először két demo anyag született a műből, végül a befejező rész első nagylemezük, a 2007-es Holy Creatures Quest. Később újra feljátszották a demofelvételeken lévő régi dalokat, mert nem voltak elégedettek a hangzással. Az új köntösbe öltöztetett számok az Origins című második albumon jelentek meg.
2012-ben újabb koncepciós lemezük jött ki, a CloudRiders part 1: Road to Skycity egy epikus harcot mutat be a régi világ és a Skycity serege között. Ezt követte a 2015-ös CloudRiders part 2: Technowars, szimfonikus power metal elemekkel, mozifilmes hatásokkal és némi elektro-beütéssel. A zenekar előszeretettel nevezi műfaját „Comics metalnak”.
Az albumon olyan nevek is vendégeskedtek, mint Elisa C. Martin (DarkMoor, Dreamaker), Rachel Aspe (ETHS), Phil Giordana (Fairyland), Raphael Dantas (Caravellus) és Fil Palmer (Replosion).

Tagok:
Flora – ének
Remi – szóló- és ritmusgitár
Antony – basszusgitár
Sylvain – ritmusgitár
JB – dob

Facebook: https://www.facebook.com/KERIONmetalband