ShadowPlay

ShadowPlay 2Progresszív rock/metal zenekar Ausztráliából, akik majd’ tízéves szünet után tavaly tértek vissza.

A ShadowPlay 2002-ben jött létre. Az egyes tagok sokszínű zenei hatása és az énekes Alitia éteri hangja együttesen alkotja meg a csapat sajátos hangzását, a metal, a gótikus és az elektronikus műfaji elemekkel operálva. Céljuk, hogy inspiráló, érzelmes és gondolatébresztő dalokat írjanak, kiegészítve olyan darabokkal, amelyekre a hallgató egyszerűen csak headbangelni és táncolni szeretne.
Röviddel megalakulásuk után, 2003-ban Manchesterbe, az Egyesült Királyságba költöztek, ám különböző okok miatt 2005-től a tagok külön-külön visszakerültek szülővárosukba, az ausztráliai Perthbe. 2007-ben megjelentették első, a zenekar nevéről elkeresztelt albumukat.
A következő években családi és munkahelyi okok miatt a tagoknak nagyon kevés idejük volt, ezért a ShadowPlay hosszabb időre inaktívvá vált. Végül 2016-ban újra elkezdtek együtt dolgozni, ennek eredményeképp pedig kiadták Home című kislemezüket, a dalhoz pedig videoklipet is forgattak.

Tagok:
Alitia – ének
Duane Bonney – dob, vokál
Linus Chen – gitár
Uwe Harnisch – basszusgitár
Guy Lillico – billentyű

Facebook: https://www.facebook.com/theshadowplay