Autumn Stay

Lendületes hard rock/alternatív metal csapat Texasból.

 

Az Autumn Stay 2011-ben jött létre, és azóta elfoglalták méltó helyüket Texas zenei színterén. Jelenleg önerőből dolgoznak, nem tartoznak egy kiadóhoz sem. Ellenben rendszeresen koncerteznek, több kedvencükkel felléptek már, többek között a Drowning Pool, Saliva, Saving Abel és a Sleeper zenekarokkal. 2012-ben kiadták első albumukat The Equinox címmel, ezután pedig keményen dolgoztak, hogy terjesszék a nevüket, és felkeltsék a hallgatók figyelmét. Játszottak a South By South West és a The Ink Life Tour fesztiválokon. 2014-ben elkezdtek dolgozni Sheep című kiadványukon, amelynek címadó dala 2015-ben debütált, és nagyon jó visszajelzéseket kaptak a rajongóktól, DJ-ktől és magazinoktól. Első videójuk is elkészült, amely a BlankTV-nél jelent meg.
A számos fellépés és stúdiózás ellenére a zenekar megőrizte lendületét, bevontak egy menedzsert, és szponzorokra is találtak. A helyi sajtó és rádiók is felfigyeltek rájuk.
Az Autumn Stay izgalmas és látványos színpadi fellépéseket biztosít a rajongóknak, és ezt igyekeznek minél több emberhez eljuttatni.

Tagok:
Danielle Blizzard – ének
Zak Clarke – dob
Stephen Douglas – gitár
Ryan Herwald – basszusgitár

Facebook: https://www.facebook.com/AutumnStay