White Dream

A 2018-as évet kezdjük egy energikus mexikói heavy metal/hard rock zenekarral, akik ugyan még igencsak frissek, ám eddigi pályafutásuk alatt egyáltalán nem tétlenkedtek.

A White Dream még nagyon fiatal csapat, hiszen 2016-ban jött létre, ám a zenészek azóta sem tétlenkednek. Megalakulásuk után alig egy hónappal már stúdióba is vonultak, hogy felvegyék első dalukat, amely a zenekar nevét viseli címként. Ehhez 2016 júniusában elkészült egy szöveges videó is. Ez év októberében a csapat szerződést kötött az EMP kiadóval. A 2017-es év is mozgalmas volt számukra: írtak róluk a Rock And Roll Industries magazinban, egy évvel létrejöttük után pedig ismét megszállták a stúdiót, ezúttal már a debütáló albumukon dolgoztak. 2017 áprilisában adtak némi ízelítőt a közelgő lemezről: Free Myself című dalukhoz szöveges videó jelent meg. Végül debütáló albumuk, a Brave 2017 októberében jött ki.

Tagok:
Valeria Arvizu – ének
Griff Wild – gitár
Brandon Carcaño – gitár
Rick Ramírez – basszusgitár
Dave Maldonado – dob

Facebook: https://www.facebook.com/whitedreamband