Lenore S. Fingers

Gothic/Doom metal Olaszországból.

A zenekar 2010-ben alakult. Nevük egy ötvözet, Roman Dirge – Lenore, The Cute Little Dead Girl című képregény címének és a Salad Fingers karakter nevének keresztezése. Többéves intenzív munka után 2014-ben debütált Inner Tales című albumuk, a My Kingdom Music gondozásában. A lemez nagyon jó visszajelzéseket kapott, a csapat pedig fellépett többek között a The Gentle Storm és a Kirlian Camera együttesekkel is.
Az intenzív promotálás után ismét stúdióba vonultak, és sokat dolgoztak a folytatáson, amelynek végeredménye az All Things Lost On Earth című, második album. A 2018 márciusában megjelenő anyagon Anna Murphy (ex-Eluveitie, Cellar Darling) is vendégeskedik.

Tagok:
Federica Lenore Catalano – ének, gitár
Patrizio Zurzolo – gitár
Natale Casile – basszusgitár
Gianfranco Logiudice – dob

Facebook: https://www.facebook.com/LenoreSFingers