Akathis

Spanyol heavy metal zenekar, akik nemrég debütáltak első dalukkal.Az Akathis eredetileg Darned néven 2013-ban jött létre Andrés Valencia és Carlos Valenzuela által. Hamarosan csatlakozott hozzájuk egy testvérpár, Alex és David Guillamón gitáros és basszusgitáros posztra, valamint Ismael Soriano énekesként, ezzel ki is alakult az első felállás. Koncertezni kezdtek, és többek között a 2014-es Can Mercader fesztiválon is részt vettek.
Ezután viszont tagcserék következtek: a Guillamón-testvérek elhagyták a csapatot, gitáros posztra Santi Alarcón érkezett. Nem sokkal ezután az énekes, Ismael is távozott.
Egy év keresgélés után Valeria Escalante csatlakozott hozzájuk basszusgitáros posztra, Carlos Valenzuela pedig énekes-gitárosként társult a zenekarhoz. 2016-ban Ana Blanché személyében megtalálták a fő énekesüket, ezzel ismét teljessé vált a felállás. Új témákkal, új színpadképekkel kezdtek el dolgozni, 2017-ben pedig végre kiadhatták első dalukat Burn My Hell címmel, ami jó fogadtatásra lelt a médiában.
A jelenlegi tagok leírása között azonban Ana neve már nem szerepel, erről egyelőre nincs infónk.

Tagok:
Andrés Saura – dob, hörgés
Carlos Valenzuela – gitár, ének
Santi Alarcón – gitár
Valeria La Torre – basszusgitár

Facebook: https://www.facebook.com/AkathisOfficial/