Mutum

Szimfonikus heavy/gothic metal Mexikóból.

A Mutum 2001-ben jött létre egyszerű garázsprojektként. 2002-ben felvették a Regreso al Paraiso című demójukat, ezután pedig elkezdtek helyi bárokban játszani. Még abban az évben lehetőséget kaptak arra, hogy Paul DiAnno előzenekaraként léphessenek fel, és onnantól kezdve beindult a szekér: számos fesztiválra meghívták őket, amelyeken helyi és nemzetközi csapatokkal játszottak együtt. 2005-ben elkészült második demofelvételük Sua Nostalgia címmel. Egyre több ismert név előtt léptek fel előzenekarként, 2005-ben például az After Forever előtt játszottak, 2006-ban pedig a The Gathering előtt.
Később részt vettek a Monterrey Metal Fest Vol. III fesztiválon, olyan nevek társaságában, mint a Blind Guardian, U.D.O., Edguy, Leaves Eyes, Maligno, Obituary és a Solitude.
2006-ban megjelent debütáló nagylemezük Redemption címmel. Ennek folytatására hét évet kellett várni, végül 2013-ban kiadták második, Premonitions of War című albumukat.
Az internetes források szerint énekesnő poszton számos tagcsere volt. Sua Nostalgia című demójukon és első nagylemezükön Anabel Olivo énekelt, második albumukon egy Myrthala nevű hölgy vette át a frontasszonyi posztot.

Tagok:
Myrthala Bray Rodriguez – ének
Roy Cantú – gitár
Carlos Salazar – gitár
Diego Martinez – basszusgitár
Juan de Dios Martinez – dob
Hiram De León – billentyű

Facebook: https://www.facebook.com/MutumOficial