Hosszú csendet tört meg a Cryoshell

A dán alternatív rockzenekar több mint tíz évvel ezelőtt, 2010 júniusában adta ki debütáló albumát. Erről a Creeping in my Soul című dalhoz videoklipet is forgattak, amivel nagy sikert értek el. Ezután azonban hosszas csend övezte a csapat háza táját. 2017-ben jöttek az első hírek a készülő új lemezükről, amely a Next to Machines címet fogja viselni. 2018-ban előrukkoltak a Gravity Hurts számuk új verziójával, egy Nature Girl című feldolgozásdallal (amelynek eredetije Nat King Cole-tól a Nature Boy), valamint két vadonatúj saját dalt is közzétettek (Don’t Look Down, Slipping).
2020 áprilisában ismét új dallal jelentkeztek, ez a Dive. Ezen a felvételen viszonylag erős stílusváltás figyelhető meg az első album számaihoz képest, és ez megosztja a régi rajongókat. A zenekar ezt azzal magyarázta, hogy felnőttek, fejlődtek azóta, ami véleményem szerint jogos érv, hiszen mégis csak eltelt több mint tíz év.
Arról még nincs pontos információ, mikor érkezik a második lemez.
A Cryoshellről magazinunk ITT írt korábban.