Retro-blokk: Anubiz – Rastlos


Nincs túl sok elérhető információ a soron következő cikk főszereplőiről.
Az Anubiz 1999-ben alakult Németországban, műfajuk gothic metal volt. Míg a legtöbb poszton állandóak maradtak a tagok, az énekes része érdekesen alakult. Eva Christina Paschen eredetileg dobosként kezdett a csapatban, de csak egy évet töltött ezen a poszton, 2000-től mikrofont ragadott, és ő lett az Anubiz első énekesnője. Bár csak két évig maradt a zenekarban, de az ő közreműködésével készült el az első demó Pretty in Pain címmel, illetve a 2002-es debütáló nagylemezen (Leid) is ő énekelt. A demón ugyan még előfordult egy-egy angol dal, de a folytatásban már csak német nyelven íródtak az Anubiz számai.
2002-ben Eva Christina helyére Carolin Reinhardt érkezett, ő négy évig vitte az énekesnői posztot. 2005-ben megjelent az Anubiz második albuma Siebzehn címmel.
2006-ban ismét énekescsere történt, Katrin Block lett az új frontasszony. 2007-ben kiadták Unruh című harmadik lemezüket. Ezen kapott helyet a Rastlos, amihez elkészült a zenekar első és egyetlen fellelhető videoklipje.

2010-ben az Anubiz kiadott egy negyedik albumot, ez volt a Momentum. Áttörést azonban nem sikerült elérniük. 2013-ban ugyan még arról írtak Facebook-lapjukon, hogy stúdióba vonultak és új lemezen dolgoznak, ebből végül nem lett semmi, és végül 2013-ban feloszlottak (erről nem találtunk hivatalos közleményt, az Encyclopaedia Metallum oldalon tüntették fel ezt a dátumot).

Utolsó ismert felállás:
Katrin Block – ének
Jörg Erkelenz – gitár, vokál
Basti Becker – gitár
Jörg Mohr – billentyű
Alex Becker – dob
Daniel Fleckhaus – basszusgitár