Gyorsan szárnyaló karrierjük második fejezeteként a 2019-es, De Rerum Natura című debütáló album folytatásaként 2020 júniusában megjelent az olasz Moonlight Haze második lemeze, a Lunaris. Interjúnkban az énekesnővel, Chiara Tricaricóval beszélgettünk többek között az album fogadtatásáról, a zenekarról és a kedvenceiről. Ezúton is köszönjük neki a válaszokat!
Helló, Chiara! Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Lunaris című albumhoz!
Köszönöm, örülök, hogy tetszik!
Milyenek voltak az általános visszajelzések a Lunaris albummal kapcsolatban?
Nos, eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Tudod, a Lunaris júniusban jelent meg, tehát a világjárvány közepén, ezért nem tudtuk, mire számítsunk… De örülünk, hogy mind a sajtó, mind a közönség melegen üdvözölte az albumot, és a milánói lemezbemutató koncertek is telt házasak voltak (mind a két buli!). Több koncertet is terveztünk adni, de ezeket az új korlátozások miatt törölték/elhalasztották, sajnos…
Rendkívül gyorsan szárnyal a karrieretek, hiszen mindössze kétéves múlttal rendelkezik a Moonlight Haze, de már a második albumotokkal rukkoltatok elő. Honnan nyertek ennyi inspirációt? Hogy néz ki nálatok a dalírási folyamat?
Nagyon ihletettek voltunk a második album megírásához, nagyjából egy hónappal az első megjelenése után. A De Rerum Natura dalírási és rögzítési folyamata egyaránt olyan szép élmény volt, alig vártuk, hogy visszatérhessünk az íráshoz és a felvételekhez. Az inspirációt sokféle dologból merítettük: mindennapi élet, könyvek, legendák, filmek, természet, színek és így tovább…
Általában Giulio írja a számok zenei részét, ezután ötleteket osztunk meg egymással, utána pedig megírom az énektémákat és a szövegeket.
Megkérdezhetem, ki tervezte és készítette el a gyönyörű mikrofonállványodat? 🙂
Én voltam! Mindig is szerelmes voltam az egyedi mikrofonállványokba, ezért megkértem néhány énekes barátomat, hogy javasoljanak nekem egy mesterembert, aki meg tudja valósítani az álmomat. Beajánlották nekem a radioaktív mikrofonállványok Enricóját, aki létrehozta a „Moonlight Mic Stand” állványt, egy vázlat alapján, amit előzőleg rajzoltam.
Szerintem nagyon látszik, hogy a zenekar tagjait szoros barátság köti össze. Gyorsan meglett a zenekari felállás? Milyen sűrűn ültök össze próbálni (vagyis milyen sűrűn ültetek össze a vírushelyzet előtt)?
Nos, mondhatni jól kijövünk, egyelőre, haha! A Moonlight Haze létrehozásának eredeti ötlete Giuliótól származott. Annak idején évekig ugyanabban a zenekarban játszottunk, és miután mindketten kikerültünk onnan, felhívott, és felkért egy új csapat létrehozására, mert mindkettőnknek nagyon hasonló a zenei ízlése. Eleinte nem voltam olyan biztos benne, mert egy új projekt a legelején nagyon sok erőfeszítést igényel. De aztán elküldte az első három dal demóját, amiket írt, és én azonnal beléjük szerettem… Szóval együtt elkezdtünk tagokat keresni. Nekem már eleve megvolt a fejemben Ale és Alberto, míg Giulio nagyon szerette volna Marcót a csapatba. Mindannyian régóta ismertük egymást más projektek/élő zenélések révén, és nagy szerencsénk volt, hogy ők is beleszerettek a dalokba, és gyorsan csatlakoztak hozzánk.
Milyen gyakran próbálunk? Nos, mivel Giulio és a zenekar többi tagja Észak-Olaszország másik felén él (még Alberto és AJ is, akik közel laknak egymáshoz, külön városokban élnek Északkeleten), nem próbálunk túl gyakran: szívesebben találkozunk pár nappal a koncertek előtt, és átvenni a teljes setlistet, ahelyett, hogy hetente egyszer próbálnánk, ami számunkra határozottan bonyolult lenne.
Mikor kezdtél el énekelni? Volt olyan pillanat, amikor tudatosan döntöttél arról, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Tizenhat évesen kezdtem el énekórákat venni. Azelőtt is mindig szerettem énekelni, és évekig zongoráztam. Szóval nem volt konkrét idő, amikor kigondoltam volna, hogy „énekesnővé szeretnék válni”, de a zene mindig fontos része volt az életemnek.
A családod hogy viszonyult ehhez? Támogatták az álmaidat? Van esetleg még zenész a családodban?
Lehetőséget adtak arra, hogy zenei tanfolyamokon vegyek részt, és a próbákra is elfuvaroztak, mielőtt megszereztem a jogsit, szóval… Igen, támogattak! És igen, van még egy zenész a családunkban… A nagypapám hegedűn játszik, elsőként ő ismertette meg velem a zene világát, mert órákon át hallgattam, ahogy gyakorol, és ennek hatására döntöttem el gyerekkoromban, hogy zongorázni fogok. Mert nagyon szerettem volna vele játszani!
Hallani, hogy jól képzett a hangod, lenyűgözően tudod hozni a különféle technikákat. Mikor kezdtél el énektanárhoz járni?
Mint mondtam, gimnazista koromban kezdtem el énekórákat venni, operaműfajjal kezdtem. Néhány év elteltével a tanárom javasolta, hogy tanuljak modern éneklést is, és ez adta a megfelelő gondolkodásmódot arra, hogy nyitott legyek más énekstílusokra.
Mikor és hogyan szeretted meg a rock/metal műfaját?
Megint csak a középiskolában. Azelőtt klasszikus zenét és operát hallgattam.
Milyenek a zenétekkel kapcsolatos visszajelzések hazátokban illetve nemzetközileg?
A metal nem a legnépszerűbb műfaj Olaszországban, de sok csodálatos támogatónk van itt. A többi országgal kapcsolatban… Nos, nagyon szoros kapcsolatot érzünk Japánnal, mivel nagyon sok hatást merítünk az ázsiai kultúrából, és úgy tűnik, a zenénket Észak-Európában és az Egyesült Államokban is nagyon értékelik. Mondanom sem kell, nagyon várjuk már a pillanatot, amikor újra koncertezhetünk és turnézhatunk, ezzel világszerte terjesztve a zenénket!
Melyik volt az eddigi legjobb élményed a zenekarral?
Igazából nagyon sok van. De néhány emlék, ami örökre a szívemben marad, egyértelműen arról a hétről származik, amit nyáron egy elszigetelt helyen töltöttünk együtt, a hegyekben, csak mi öten. Lehetőségünk volt ötletelni, próbálni, dolgozni és bulizni! Nem beszélve a kiváló minőségű olasz ételekről, amiket együtt főztünk… illetve, leginkább Marco és Alberto főzte!
Volt valamilyen vicces vagy furcsa élményed koncertek közben?
Nem mondanám, hogy voltak „furcsa” pillanatok a színpadon, de vicces esetek mindig akadnak! Az egyik legutóbbi a milánói Lunaris lemezbemutatón, amikor a Rabbit of the Moon japán verzióját énekeltem… Mivel a szövegben van egy japán szó, ami olaszul nagyon viccesen hangzik (és elég sokáig eltartott, mire nevetés nélkül fel tudtam venni), az egész dalt úgy kellett elénekelnem a színpadon állva, hogy közben ne nézzek a többi zenekari tagra, mert tudtam, hogy akkor nem lettem volna képes a dal többi részét komolyan elénekelni.
Mit lehet tudni a magánéletedről? Mivel foglalkozol, mit tanulsz/tanultál?
Nos, szeretem megtartani a magánéletemet… magánnak! A munkámról: énektanár vagyok, de mielőtt eldöntöttem volna, hogy teljes munkaidőben zenész leszek, mesterképzést szereztem a molekuláris biológiából… Azt hiszem, a szövegeimben itt-ott hallani néhány tudományos pontot.
Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?
Rendkívül nehéz tervezni ebben az őrült 2020-ban… Felvettünk néhány videót, amiket a következő hetekben osztunk meg a rajongókkal, ezek a „Lunaris” albumba engednek betekintést a közönség számára. Ezután leszervezünk néhány koncertet a jövő nyárra, remélve, hogy engedélyezni fogják a megrendezésüket. Már bejelentettük, hogy jövő augusztusban részt veszünk a Rock Castle Open Air fesztiválon, Moravsky Krumlovban, Csehországban, és dolgozunk még sok koncerten, amiket egyelőre nem árulhatunk el.
Kedvencek:
Étel: Sushi
Ital: Bor!!
Film: Nehéz választani… az egyik, amit nemrég néztem, és nagyon tetszett, az Éhezők viadala.
Könyv: Ugyanaz, mint a filmeknél… megemlíteném Bram Stokertől a Drakulát, amit tavaly olvastam, és nagyon élveztem.
Énekes/zenekar: Túl sok!
Szín: Fekete, zöld, lila
Moonlight Haze szám: Ne már, ez olyan, mintha megkérdeznél egy anyukát, melyik a kedvenc fia!
Ország: Majdnem minden országot szerettem eddig, ahol eddig jártam.
Sport: Túrázás és úszás
Háziállat: A macskák purrrrfectek!