Ezzel foglalkozik most az UnSun egykori énekesnője

Sokan aggódtunk Anna ‘Aya’ Stefanowiczért, amikor 2016-ban komoly egészségügyi problémáira hivatkoztak az UnSun feloszlásakor. A lengyel gothic metal zenekart Aya és férje (a Vader ex-gitárosa), Maurycy ‘Mauser’ Stefanowicz alapította. A csapat két albumot adott ki 2008-2010 között, és nagy sikernek örvendett a zenéjük, ezért is viselte meg a rajongókat a megszűnés híre. Akkoriban annyit tudtunk, hogy Aya betegsége hatással van a teljes idegrendszerére, és nemhogy énekelni, de beszélni vagy sétálni sem tud fájdalom nélkül.

Szerencsére úgy tűnik, az egykori énekesnő jobban van. 2020-ban létrehozta az ASA – Ann Sun Art galériát, amely összeköti a kreativitással és alkotással foglalkozó sorstársakat.

– Akkoriban nagyon sok szabadidővel rendelkeztem – írja Aya az ASA oldalán. – A háztartáson és a gyerekek gondozásán kívül, beleértve az online oktatást, az egyetlen dolgom a részidős informatikai tanulmányaim voltak. A weblapkészítést tanító modul végén a tanár azt javasolta, próbáljuk meg elkészíteni a saját weboldalunkat, így hát elkezdtem egyet építeni. Mivel akkoriban kezdtem el a festést is, elhatároztam, hogy ez egy festészettel kapcsolatos oldal lesz. Kezdetben csak az én munkáimról szólt, de egyre mélyebben beleástam magam a művészeti piacba, és megismerkedtem annak közösségével. (…) Azt szeretném, ha mi, az ASA művészei egyfajta kreatív módon kapcsolódnánk, ennek köszönhetően az üzenetünk jobban hallható és látható lesz a címzettjeink számára.

A kérdésre, hogy miként jött számára a festés, Aya kifejtette:

– Amikor rájöttem, hogy a zenében már nem tudok kiteljesedni, az emlékeim visszavittek abba az időszakba, amikor éjjel-nappal festhettem. Minden nap erre gondoltam. Úgy éreztem, újra festeni akarok, és hogy meg tudom csinálni. Nyugodtabb lettem. Abbahagytam a nem létező dolgokon való gondolkodást. Mintha visszarepültem volna abba az időbe, amikor igazán boldog voltam, fiatal, mondhatni naiv, hatalmas adag bizalommal az emberek iránt. Olyan bizalommal, amit aztán valahogy elvesztettem az évek során.
Mivel hosszú távú egészségügyi problémáim voltak, és nem tudtam énekelni, fel kellett adnom a kreativitásomat, és vágytam rá, hogy valamit alkossak. A festészet tökéletes megoldásnak tűnt a csapdába ejtett energiák felszabadítására.

Aya azt is megemlítette, hogy az Ann Sun Art név szavak és hangok játéka, ami nem véletlenül cseng ismerősen.
– Mint azt tudjátok, két albumot adtam ki az UnSun zenekarral. Az Ann Sun név nagyon hasonlít az UnSunhoz, pont ezért választottam. Az igazi nevem Anna, szóval passzol is. Azt akartam, hogy az Ann Sunnál végzett művészeti tevékenységem egyfajta folytatása legyen annak, amit a zenekaromban elkezdtem.

Aya és családja jelenleg Londonban él.
Az AnnSun Art munkásságát és termékeit ITT nézhetitek meg!