Orpharion

Bár az Orpharion még 2012-ben jött létre, de tíz év alatt mindössze két dallal jelentkeztek. Ez remélhetőleg a közeljövőben változni fog, addig is essék róluk néhány szó!
A csapat Törökországból származik, és szimfonikus/progresszív metalként írják le zenéjüket. 2016-ban jelentkeztek első és sokáig egyetlen dalukkal, ez volt a Revival.
Hosszú évek után 2021-ben új dallal tértek vissza, The Broken Seal címmel, ami közelgő debütáló albumuk előfutára. Már készülnek ugyanis az első nagylemezzel, ami „A Faraway World” címmel 2020-ban jelent volna meg, de a vírushelyzet miatt ez elhalasztódott. Egy koncepciós album lesz, amit az énekesnő, Ariane írt. Reméljük, hamarosan hallhatjuk az eredményt!

Tagok:
Ebru Ariané Imtholiel (Eru) – ének
Kublai Kapsalis (qb) – gitár
Görkem (Mami) – dob
Gençay (Genco) billentyű
Ertunç (Ertu) – basszusgitár

Facebook: https://www.facebook.com/orpharionmusic