Cinematic-szimfonikus metal Olaszországból.
Az Aqvilea létrejötte 2019-re tehető, és Pier Lando Baldinelli dalszerző álmodta meg a projektet. Nevük Aquileia római eredetű ókori városra utal, nem véletlenül: dalaik ennek eredetét, illetve általánosságban véve a latin kultúra és mitológia elveszett szépségét ünneplik. Úgy jellemzik munkásságukat, mint „fantasy-történelmi romantikát egy új civilizáció hajnalán, Elízium mezőin túl”.
Első albumuk 2020 őszén jelent meg Beyond the Elysian Fields” címmel. Az anyag kirobbanóan mutatja be a cinematic szimfonikus metal műfaját, epikus kalandra hívva a hallgatókat a történelem lapjain keresztül. Elhajózunk velük az Alexandria kikötőig, átvonulunk Mediolanumon, és megidézik nekünk az Aquae Sextiae-i csatát is.
Tagcserék náluk is történtek, legutóbb a frontasszonyi poszton: 2019-től 2023-ig a szlovén származású Cae Lys volt az énekesnő, de egyéb projektjei és tanulmányai miatt elbúcsúzott a zenekartól. Helyére Kate Nord érkezett, aki már debütált is „New World Era” című dalukban.
A csapat dallamos és ünnepélyes hangzását a szimfonikus metal úttörői (pl. Nightwish) és az opera mesterei inspirálják, de nagy hatással van rájuk a filmzenék szerzői is, Ennio Morriconétől Hans Zimmerig, James Hornertől a Two Steps from Hellig.
Tagok:
Kate Nord – ének
Francesco Lugnan – gitár
Pier Lando Baldinelli – basszusgitár, hangszerelés
Federico Turolla Turatti – dob
Facebook: https://www.facebook.com/aqvilea