Nincs túl sok elérhető információ a soron következő cikk főszereplőiről.
Az Anubiz 1999-ben alakult Németországban, műfajuk gothic metal volt. Míg a legtöbb poszton állandóak maradtak a tagok, az énekes része érdekesen alakult. Eva Christina Paschen eredetileg dobosként kezdett a csapatban, de csak egy évet töltött ezen a poszton, 2000-től mikrofont ragadott, és ő lett az Anubiz első énekesnője. Bár csak két évig maradt a zenekarban, de az ő közreműködésével készült el az első demó Pretty in Pain címmel, illetve a 2002-es debütáló nagylemezen (Leid) is ő énekelt. A demón ugyan még előfordult egy-egy angol dal, de a folytatásban már csak német nyelven íródtak az Anubiz számai.
2002-ben Eva Christina helyére Carolin Reinhardt érkezett, ő négy évig vitte az énekesnői posztot. 2005-ben megjelent az Anubiz második albuma Siebzehn címmel.
2006-ban ismét énekescsere történt, Katrin Block lett az új frontasszony. 2007-ben kiadták Unruh című harmadik lemezüket. Ezen kapott helyet a Rastlos, amihez elkészült a zenekar első és egyetlen fellelhető videoklipje.
2010-ben az Anubiz kiadott egy negyedik albumot, ez volt a Momentum. Áttörést azonban nem sikerült elérniük. 2013-ban ugyan még arról írtak Facebook-lapjukon, hogy stúdióba vonultak és új lemezen dolgoznak, ebből végül nem lett semmi, és végül 2013-ban feloszlottak (erről nem találtunk hivatalos közleményt, az Encyclopaedia Metallum oldalon tüntették fel ezt a dátumot).
Utolsó ismert felállás:
Katrin Block – ének
Jörg Erkelenz – gitár, vokál
Basti Becker – gitár
Jörg Mohr – billentyű
Alex Becker – dob
Daniel Fleckhaus – basszusgitár
Tagcserék gyakran előfordulnak egy-egy zenekar pályafutása során, ami természetes, hiszen sok minden befolyásolhatja a közös munka időtartamát (nézeteltérések, időhiány, stb.). Talán a frontemberi poszton történő változások a „leglátványosabbak”, vagy inkább leghallhatóbbak. Az pedig különösen éles váltás tud lenni, ha a már megszokott mellé a másik nem is betársul, esetleg férfiénekes helyét nő veszi át, vagy fordítva.
Adva van a kérdés: ha egy csapatban évekig csak egy férfi vitte a frontemberi posztot (számos sikert aratva, tehát beszéljünk ez esetben ismertebb zenekarról), majd belépett mellé egy állandó női énekes, használható-e a female fronted metal címke a bandára?
Az alábbiakban három olyan zenekarról esik szó, akik hosszú évek után efféle változtatást vittek be a frontemberi posztra.
A szimfonikus metalt játszó, német Xandria 1994-ben kezdte meg pályafutását. Miután 1997-ben kiadták első, Xandria című demójukat, egy kétéves szünet következett. 1999-ben újult erővel folytatták, habár az eredeti felállásból csak a gitáros Marco Heubaum maradt. 2000-ben csatlakozott hozzájuk a húszéves Lisa Schaphaus a frontasszonyi posztra. Szigorú értelemben véve ő a második énekesnője volt a csapatnak, mivel 1997-ben egy Nicole Tobien nevű hölgyemény töltötte be ezt a posztot – igaz, a vele való közös munkáról nem maradt fenn hangfelvétel.
Lisával 2001-ben rögzítettek egy Kill the Sun című demót, majd 2003-ban ugyanezzel a címmel jelent meg debütáló nagylemezük. Ezt követte a 2004-es Ravenheart, amivel nagy áttörést értek el. A címadó dalhoz forgatták le első videoklipjüket is, és ez a szám a mai napig kötelező tétel a Xandria-koncerteken.
Még 2004-ben csatlakozott a Xandriához Nils Middelhauve basszusgitáros, aki hamarosan szerelembe esett Lisával. A két zenész 2005-ben összeházasodott, Lisa pedig felvette a Middelhauve vezetéknevet.
Úgy tűnt, egy kellőképpen szilárd felállás alakult ki a zenekarban, ám 2008-ban Lisa bejelentette távozását. Az énekesnő utóbb mesélt arról, mennyire nehezek voltak az utolsó évek a csapattal. Már a 2005-ös India című album felvételei is feszültséggel teltek voltak, mert sokszor veszett össze Marco Heubaummal. Elmondása szerint azóta ha nagy ritkán meghallgatja az albumot, rendszerint rosszul érzi magát. Az utolsó, Lisával rögzített lemez 2007-ben jelent meg Salomé – The 7th Veil címmel. Lisa utólag azt írta erről, hogy az album koncepciója magába foglalja az ő önveszteséggel kapcsolatos érzéseit. Az anyag kiadása után úgy érezte, mind szellemileg, mind fizikailag képtelen tovább együtt dolgozni a zenekarral. Egészsége is megszenvedte az ügyet, a bulímia egy fajtájával küzdött. Miután beszélt a tagokkal a döntéséről, abban maradtak, hogy a már beharangozott, leszervezett turnéjukat még megtartják együtt. Lisa szerint olyan mély volt addigra a szakadék közte és a Xandria között, hogy a turné összes napján vodkával tartotta magában a lelket.
Lisát Kerstin Bischof követte az énekesnői poszton, de mindössze egy évig volt tag, és nem készült vele közös lemez. Ezután Manuela Kraller vette át a mikrofont, akivel rögzítették a Neverworld’s End című albumot. 2012-ben Nils Middelhauve távozott a csapatból, és három év közös munka után 2013-ban Manuela is elbúcsúzott a Xandriától. Helyére Dianne van Giersbergen érkezett, akinek nevével az Ex Librisben találkozhattunk korábban. Vele két albumot adott ki a csapat, a 2014-es Sacrificium és a 2017-es Theater of Dimensions lemezeket, illetve 2015-ben a Fire & Ashes EP-t.
2017-ben Dianne is távozott a zenekarból, méghozzá viharos körülmények között: kilépését megelőzően több koncert elmaradt az énekesnő egészségügyi gondjaira hivatkozva. Mint később kiderült, Dianne pánikbetegséggel küzdött, aminek kialakulásáért a zenekart és annak feszültséggel járó üzleti ügyeit okolta. Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is megszólalt az ügyben, előbbi Dianne-hez hasonló gondolatokat osztott meg, utóbbi viszont rámutatott, hogy mindennek két oldala van, és bár egykori zenésztársai „az ő álmait is összetörték”, szerinte nem rossz srácok, és a Xandriát továbbra is az ő felnőtt gyermekének tekinti.
A fent leírt történések a rajongókat is megosztották, de sokan kezdték el támadni a Xandria megmaradt zenészeit. A zenekar Aeva Maurelle-lel, az Aeverium egykori énekesnőjével folytatta a koncertezést, de arról máig nincs hír, teljeskörű tag lesz-e, vagy ha nem, ki lép majd a frontemberi pozícióra. 2017 óta ezzel kapcsolatban nagy a csend a csapat körül.
Ami Lisa és Nils Middelhauve kapcsolatát illeti, 2013-ban a páros elvált, de jó viszonyban maradtak. 2017-ben Lisa ismét férjhez ment, azóta Elisabeth Rodermund a neve, és egy közös gyermekük is született.
2019 júliusában jelent meg a belga Gallia zenekar debütáló EP-je, az Everflame – mindjárt két verzióban is, az alapváltozaton hat dal szerepel, az extra verzión pedig az összes szám kapott egy orchestral verziót, amelyek egyben instrumentális darabok.
A csapat 2015-ben jött létre Yannick Maris gitáros és és Laurens Vandebroek basszusgitáros által. A kezdetekben csak mint zenei projekt működött, ám hamar kinőtte magát, és kibővült egy ötfős formációvá. A Galliát képzett zenészek alkotják, Yannick, aki egyben a dalszerző, már fiatalon zeneelméletet tanult és klarinéton játszott. Continue reading → Post ID 3891
Sorozatunk mai részében egy magyar zenekart veszünk górcső alá. A makói Overdream 2002-ben alakult, és a kezdetekben nem kevesebb, mint kilenc tagot számlált, köztük három hegedűs és egy csellós hölgyet. Ígéretes kezdés volt a 2006-ban megjelent debütáló albumuk, a Navigator, amelynek címadó dalához videoklipet is forgattak. A szimfonikus power metalban és operás női énekben utazó csapat bemutatkozó anyaga nagyon pozitív visszajelzéseket kapott (egyesek a Nightwishhez hasonlították őket, ami ellen igencsak tiltakoztak).
A folytatás azonban falakba ütközött. Tagcserék követték egymást, a vonós hölgyek elmaradtak, énekesnői poszton is több váltás történt. A Navigator után a csapat nem jelentetett meg több új nagylemezt.
2013-ban úgy tűnt, az Overdream új löketet kap a folytatáshoz. Frontemberi posztra csatlakozott hozzájuk egy amerikai hölgyemény, Kylie Hardin, művésznevén Laneth. Közreműködésével elkészítettek egy új videoklipet a Black Water című dalhoz, és kiadtak egy digitális EP-t is, Back To The Dreams címmel. 2016-ban azonban Kylie is távozott a zenekarból, azóta pedig ismét nagy körülöttük a csend. Még 2016 szeptemberében azt írták, hogy egy Olivér nevű új énekessel dolgoznak együtt, de azóta semmi hír a formációról.
Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.
JACQUELINE GOVAERT
A holland lány tizennyolc évesen a 2000-ben megjelent Temple of the Cat kislemezen énekelt, majd a címadó dal az ugyanebben az évben kijövő The Universal Migrator Part I: The Dream Sequencer Ayreon albumra is felkerült, szintén az ő előadásában. Govaert csak ebben a projektben dolgozott együtt Arjennel.
Jacqueline tizenkét évesen kezdte el zongorán írni az első dalait. 1997-ben, még középiskolásként csatlakozott a Krezip nevű pop-rock/alternatív rock zenekarhoz mint énekes és billentyűs. Bár az utóbbi posztot később átadta korábbi gitárosuknak, Annelies Kuijstersnek, aki egy súlyos sérülés után nem tudott tovább gitáron játszani. Jacqueline örömmel mondott le a billentyűs posztról, mert így jobban tudott az éneklésre koncentrálni. A zenekarban ő volt a fő dalszerző is.
A Krezip tizenkét éven keresztül működött, ezalatt hat nagylemezt és egy Best Of kiadványt is megjelentettek, valamint számos koncertet adtak és különféle sikereket értek el.
Mindeközben Jacqueline vendégeskedett a már fent említett Ayreon-projektben, de dolgozott együtt a Relax holland zenekarral, Armin van Buurennel és Fernando Lameirinhas-szal is.
Miután 2009-ben a Krezip feloszlott, Jacqueline szólóban folytatta tovább. Első albumát Good Life címmel 2010-ben adta ki, ezt követte a 2014-es Songs to Soothe és a 2017-es Lighthearted Years.
Az énekesnő Haarlemben él párjával, Ivo Maissannal. Két közös gyermekük van, 2009 márciusában egy kisfiuk, 2010 novemberében pedig egy kislányuk született.
Az osztrák Visions of Atlantis zenekar 2000-ben alakult, fő inspirációjukat a Nightwish munkásságából és az Atlantisz történetéből nyerték. Zenei műfajuk melodic/szimfonikus power metal, szövegeik mítoszokról, mesékről és szerelemről szólnak. Már a kezdetektől fogva két énekessel dolgoztak együtt, egy férfi és egy női frontemberrel. Előbbi posztot a megalakuláskor Christian Stani, utóbbit Nicole Bogner töltötte be. Debütáló albumuk 2002-ben jelent meg Eternal Endless Infinity címmel. Egy évvel ésőbb Christian kilépett a zenekarból, helyét Mario Plank vette át.
2004-ben megjelent második lemezük Cast Away címmel. Ezen szerepel a Lost című daluk is, amelyhez leforgatták első (és sokáig egyetlen) videoklipjüket.
A későbbiekben a Visions of Atlantis pályája nagyon nem alakult zökkenőmentesen. 2005-ben Nicole Bogner énekesnő helyére Melissa Ferlaak érkezett, vele rögzítették 2007-es Trinity című albumukat. Azonban még ebben az évben a turnéjuk közepén Melissa és a gitáros Wolfgang otthagyta a csapatot. A megmaradt tagok nehezen tértek magukhoz a megrázkódtatásból, végül 2009-ben találták meg Melissa utódját a görög Maxi Nil személyében. 2011-ben kiadták Delta című albumukat, amelyről a New Dawn dalukhoz elkészítették második videoklipjüket.
2012-ben újabb rossz hír rázta meg a csapatot: első énekesnőjük, Nicole Bogner alig huszonhét évesen, hosszas betegség után elhunyt. A VoA hivatalos közleményben gyászolta meg a lányt, és jó szívvel emlékeztek rá vissza.
2013-as Ethera című albumuk után ismét tagcsere következett, de most már mindkét poszton: nemcsak Maxi Nil, hanem tíz év közös zenélés után a férfiénekes, Mario Plank is elbúcsúzott a zenekartól. Az ő helyére Siegfried Samer érkezett, új énekesnőjük pedig a francia Clémentine Delauney lett, akivel korábban a Whyzdom és a Serenity zenekarokban találkozhattunk. Az új felállás az Old Routes – New Waters című EP-n mutatkozott be, amelyen régi Visions of Atlantis-dalokat hallhatunk új köntösben.
Legutóbbi albumuk 2018 februárjában jelent meg The Deep & the Dark címmel.
A Visions of Atlantis alapítótagjai közül már csak a dobos Thomas Caser maradt.
Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.
HEATHER FINDLAY
Az angol énekesnő legismertebb közös munkája Arjennel a 2004-es The Human Equation lemezhez köthető. Az album egy balesetet szenvedett és kómába esett férfi történetét meséli el, aki elméjébe szorulva különféle érzelmekkel és szereplőkkel szembesül. Heather a Love (Szerelem) megtestesítője a történetben, és az ebből készült rock/metal operában, a The Theater Equationban is részt vett. Emellett egy 2015-ös Come Back To Me című Ayreon-kislemezen is felbukkant, az August Fire dalhoz adta a hangját. Heather Findlay 1977-ben született Doncasterben. Mindig nagyon szerette a zenét, otthonukban folyton szólt a rádió, de tizenhárom éves korában vált ez szenvedélyévé, amikor szeretett nagypapájától megkapta első gitárját. Igazi zenei mindenevő, poptól kezdve a rockon és a grunge-on át a metalig szinte mindent meghallgat. Főiskolán művészeteket tanult, tizenkilenc évesen pedig elkezdett akusztikus koncerteket adni. Az egyik ilyen fellépése után megismerkedett Bryan Josh-sal, aki elhívta őt Mostly Autumn nevű rockzenekarába. A lány annyira megtalálta ott a helyét, hogy tizenhárom éven át tagja volt a csapatnak, amelyben az éneken kívül gitáron, bondhranon, fúvós hangszeren és tamburinon is játszott. Számos albumot rögzítettek együtt, és folyamatosan koncerteztek illetve nemzetközi turnékon vettek részt.
2010-ben Heather úgy döntött, kilép a zenekarból, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. 2011-ben kiadott egy EP-t, majd 2015-ben új zenekart alapított Mantra Vega néven, amely progresszív rockot játszik. Emellett 2005 óta egy Odin Dragonfly nevű akusztikus duónak is tagja Angela Gordon társaságában.
Sharon den Adel és párja, a gitáros Robert Westerholt már korábban is zenélt együtt, ám 1996-ban úgy döntöttek, alapítanak egy saját, közös zenekart. A gothic/szimfonikus metal projekt először a The Portal nevet kapta, ám hamar nevet változtattak, és Within Temptation lett belőle. 1997-ben debütált első nagylemezük, az Enter, amely pozitív visszajelzéseket kapott az underground körökben. Az igazi sikert a második, 2000-res Mother Earth című albumuk hozta meg számukra, amellyel a nagyközönség előtt is ismertté váltak. Erről elsőként az Our Farewell című dal jelent meg kislemezként, ám az nem jutott fel a listákra. Második kiadott daluk, az Ice Queen azonban meghozta a várva várt áttörést. Külön EP-t is kapott 2001-ben. A dal mondanivalója egyszerű, egy interjúban Sharon elmondta, hogy a dal a természetről szól, és arról, ahogy a dolgok ott mennek. Robert Westerholt annyival kommentálta a dolgot, hogy a dal a télről mesél.
Ehhez a számhoz fűződik a Within Temptation első videoklipje is – pontosabban az első kettő, mivel két videó is készült a dalhoz. Az első változat csak Hollandiában jelent meg, habár úgy ismert, mint a “német verzió”. Ebben a klipben egy lány koncertvideókat tartalmazó honlapokat keres, mígnem talál egy linket, amelyre kattintva a Within Temptation 2001-es landgraafi fellépésébe nyer bepillantást. Miközben a koncertet nézi, további hivatkozásokra kattintgatva különféle információkat kap a csapatról.
A második videoklip már a nemzetközi kiadáshoz készült. A forgatáshoz green screen effekteket használtak, amelynek köszönhetően a zenekar tagjai különféle háttérrel jelennek meg a klipben, így Sharon az égben lebeg, Robert Westerholt tüzes hátteret kapott, a dobos pedig mennydörgést és vihart. Egy idő múlva a teljes zenekar egy vörös bolygón jelenik meg.
Innentől kezdve a Within Temptation karrierje megállíthatatlanul ívelt felfelé, a Female Metal vezető nevei között tartják őket számon. Szimfonikus hangzásviláguk és Sharon éteri hangja sajátos, egyedi hangzásvilágot alkotott meg. 2011-ben úgy döntöttek, stílust váltanak, mert idejét látták megújulni. The Unforgiven című koncepciós albumukon (amelyhez még saját képregény is készült) már nem kapott főszerepet a szimfonikus hangzásvilág, ellenben rockosabb, helyenként a nyolcvanas évek pop-rock hangzásvilágának a hatását őrző anyagot kaptunk. Bár eleinte voltak, akik nem tudtak mit kezdeni a hirtelen stílusváltással, az album ugyanúgy hozta a várt sikert. Ezt csak növelte a 2014-es Hydra című lemez, amelyen folytatják a megkezdett irányt, és több illusztris vendég is hangját adta egy-egy dalhoz.
A Within Temptation következő albuma 2018-ban várható, közben pedig Sharon belekezdett egy My Indigo nevű szólóprojektbe.
Ő és Robert, a Within Temptation alapítótagjai, még mindig együtt vannak, három közös gyermekük született.
Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.
LANA LANE
Az Egyesült Államokból származó Lana 2000-ben csatlakozott Arjen munkáihoz, abban az évben mindjárt három kiadványon is felbukkant. A Temple of the Cat című kislemez második trackjében énekelt, majd részt vett az Ayreon duplaalbumán, a The Universal Migrator Part I: The Dream Sequencer és a The Universal Migrator Part II: Flight of the Migrator lemezeken. 2001-ben az Ambeon projektbe is besegített, néhány dalnál ő énekli a háttérvokált.
Lana elsősorban szólóénekes, progresszív metal és szimfonikus rock műfajokban utazik. Számos albumot adott ki 1995 és 2012 között. Emellett foglalkozik vendégénekléssel és zenekarozással is, hangját adta többek között a Helloïse, a Ziff és a Roswell Six munkáihoz. Férje Erik Norlander billentyűs, akivel Lana sokszor dolgozik együtt. Részt vett Erik szólóprojektjében, mindketten játszottak a Delany 2009-es albumán, illetve érdekesség, hogy maga Erik is többször vendégeskedett billentyűsként Arjen munkáiban.
