• Tag Archives ayreon
  • Arjen Lucassen hölgyei – 6.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.

    HEATHER FINDLAY

    Az angol énekesnő legismertebb közös munkája Arjennel a 2004-es The Human Equation lemezhez köthető. Az album egy balesetet szenvedett és kómába esett férfi történetét meséli el, aki elméjébe szorulva különféle érzelmekkel és szereplőkkel szembesül. Heather a Love (Szerelem) megtestesítője a történetben, és az ebből készült rock/metal operában, a The Theater Equationban is részt vett. Emellett egy 2015-ös Come Back To Me című Ayreon-kislemezen is felbukkant, az August Fire dalhoz adta a hangját.
    Heather Findlay 1977-ben született Doncasterben. Mindig nagyon szerette a zenét, otthonukban folyton szólt a rádió, de tizenhárom éves korában vált ez szenvedélyévé, amikor szeretett nagypapájától megkapta első gitárját. Igazi zenei mindenevő, poptól kezdve a rockon és a grunge-on át a metalig szinte mindent meghallgat. Főiskolán művészeteket tanult, tizenkilenc évesen pedig elkezdett akusztikus koncerteket adni. Az egyik ilyen fellépése után megismerkedett Bryan Josh-sal, aki elhívta őt Mostly Autumn nevű rockzenekarába. A lány annyira megtalálta ott a helyét, hogy tizenhárom éven át tagja volt a csapatnak, amelyben az éneken kívül gitáron, bondhranon, fúvós hangszeren és tamburinon is játszott. Számos albumot rögzítettek együtt, és folyamatosan koncerteztek illetve nemzetközi turnékon vettek részt.
    2010-ben Heather úgy döntött, kilép a zenekarból, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. 2011-ben kiadott egy EP-t, majd 2015-ben új zenekart alapított Mantra Vega néven, amely progresszív rockot játszik. Emellett 2005 óta egy Odin Dragonfly nevű akusztikus duónak is tagja Angela Gordon társaságában.


  • Arjen Lucassen hölgyei – 5.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.

    LANA LANE

    Az Egyesült Államokból származó Lana 2000-ben csatlakozott Arjen munkáihoz, abban az évben mindjárt három kiadványon is felbukkant. A Temple of the Cat című kislemez második trackjében énekelt, majd részt vett az Ayreon duplaalbumán, a The Universal Migrator Part I: The Dream Sequencer és a The Universal Migrator Part II: Flight of the Migrator lemezeken.  2001-ben az Ambeon projektbe is besegített, néhány dalnál ő énekli a háttérvokált.

    Lana elsősorban szólóénekes, progresszív metal és szimfonikus rock műfajokban utazik. Számos albumot adott ki 1995 és 2012 között. Emellett foglalkozik vendégénekléssel és zenekarozással is, hangját adta többek között a Helloïse, a Ziff és a Roswell Six munkáihoz. Férje Erik Norlander billentyűs, akivel Lana sokszor dolgozik együtt. Részt vett Erik szólóprojektjében, mindketten játszottak a Delany 2009-es albumán, illetve érdekesség, hogy maga Erik is többször vendégeskedett billentyűsként Arjen munkáiban.


  • Arjen Lucassen hölgyei – 4.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel. A mai részben rendhagyó módon rögtön két hölgyeményről írunk, akik történetesen testvérek. A holland származású Jansen-nővérek mindketten több alkalommal együtt dolgoztak Arjennel. Nézzük, pontosan mi mindenben! Continue reading  Post ID 3161


  • Arjen Lucassen hölgyei – 3.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.

    MARCELA BOVIO

    A mexikói származású énekesnő először a 2004-es The Human Equation című Ayreon-albumon dolgozott együtt Arjennel, amelyen ő alakította a feleség szerepét. Ezután Marcela a The Final Experiment lemez 2005-ös újravett változatán is feltűnt egy dal erejéig, ám ugyanebben az évben főszerephez jutott Arjen Lucassen világában. A holland zenész ugyanis ekkor alapította meg a progresszív/szimfonikus gothic metalban utazó Stream of Passion zenekart, amelynek frontasszonyi posztjára Marcelát választotta. Bovio nemcsak énekelt, hanem hegedűn is játszott a csapatban. A kezdetekben igen vegyes összetételű volt a Stream of Passion a nemzetiségeket tekintve: Marcela mellett az első billentyűs, Alejandro Millán is Mexikóból származott, az egyik gitáros, Lori Linstruth az Egyesült Államokból, Arjen és a dobos Davy pedig Hollandiából. Egy ideig a koncerteken háttérénekesként részt vett Marcela húga, Diana Bovio is. Később aztán tagcserék történtek, és Marcelán kívül minden poszton holland zenészek játszottak.
    Arjen Lucassen csak az első két évben segítette gitárosként a zenekart. Aztán elengedte a kezüket, de jó kapcsolatban maradtak. Az Ayreon 2016-os The Theater Equation rockoperájában Marcela is színpadra lépett.


    Marcela Bovio első zenekara egy Hydra nevű mexikói formáció volt 1995-től 2001-ig, de ez a projekt mindössze egy EP-t élt meg. Ezután szintén hazájában megalapította a progresszív rock/metalt játszó Elfonía zenekart, amely 2001-től 2006-ig létezett, és két albumot adtak ki. Bovio és a billentyűs Alejandro Millán innen igazolt át Arjen mellé, és a Stream of Passion meghozta a nemzetközi áttörést az énekesnő számára. Tizenegy éves fennállásuk alatt négy nagylemezt és két DVD-t jelentettek meg, sikert sikerre halmoztak, nevük bekerült a headliner zenekarok közé. Marcelára a szerelem is rátalált az együttes berkein belül, 2011-ben házasságot kötött a Stream of Passion basszusgitárosával, Johan van Stratummal.
    2016-ban a zenekar bejelentette feloszlását, és a Memento című DVD kiadvánnyal búcsúztak rajongóiktól.
    2016 decemberében Marcela és férje csatlakozott az Anneke van Giersbergen alapította VUUR zenekarhoz, ám Bovio 2017. április 11-én zenei különbözőségek miatt távozott a csapatból. Jelenleg szólókarrierjére koncentrál, illetve 2017 óta tagja a holland Mayan zenekarnak.


  • Arjen Lucassen hölgyei – 2.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.

    ANNEKE VAN GIERSBERGEN

    Talán kijelenthető, hogy ő Arjen egyik kedvenc énekesnője. Anneke hosszú évek óta adja a hangját Lucassen munkáihoz. Legelőször az Ayreon 1998-as Into The Electric Castle albumon tűnt fel, ő „alakította” az egyiptomi karaktert. 2000-ben a Temple of The Cat című kislemezen is énekelt, majd a 2008-as 01011001 albumon is részt vett. 2015-ben színpadra állították Ayreon The Human Equation című lemezét, a művet pedig 2016-ban The Theater Equation címmel DVD-n is kiadták. Ebben a színpadi változatban Anneke is szerepelt, ő játszotta a Félelmet, bár az eredeti, 2013-as albumon ezt a szerepet egy férfi, Mikael Åkerfeldt énekelte.
    2014-ben Arjen és Anneke saját projektbe kezdett, ez lett a The Gentle Storm. Egy évvel később, 2015-ben kiadták a zenekar első és eddigi egyetlen albumát The Diary címmel. Arjen Lucassen csak az első koncerten lépett fel a csapattal, azután Anneke egyedül koncertezett a session zenészekkel. Azt nem tudni, lesz-e folytatása a projektnek, mivel Arjen visszatért a többi munkájához, Anneke pedig a The Gentle Storm koncertzenészeivel karöltve megalapította a Vuur zenekart 2016-ban, amelynek debütáló albuma In This Moment We Are Free – Cities címmel október 20-án jelenik meg.


    Anneke van Giersbergen nevét a The Gatheringgel ismertük meg, amelynek 1994-től 2007-ig volt az énekesnője. Miután onnan kilépett, 2014-ig leginkább szólózott az Agua de Annique projekttel, illetve több csapatnál vendégénekelt egy-egy dal erejéig. Nemcsak énekes, hanem dalszerző és gitáros is. Férje, Rob Snijders egyben zenésztársa is, az Aqua de Annique dobosa. 2005-ben megszületett közös gyermekük, Finn.
    Anneke számos alkalommal fellépett Magyarországon: A The Gatheringgel visszatérő vendégek voltak a Sziget Fesztiválon és a E-klubban, szólóban 2010 és 2014 között négyszer járt nálunk, a The Gentle Storm pedig 2015-ben két alkalommal is ellátogatott Magyarországra.


  • Arjen Lucassen hölgyei – 1.rész

    Arjen Lucassen egy holland zeneszerző és zenész, aki nagyon sokat tesz azért, hogy egységet kovácsoljon a rock/metal világ zenészei között. Szólóprojektje mellett neki köszönhetjük többek között az Ayreon, Ambeon, Stream of Passion és a The Gentle Storm zenekarokat is. Ayreon nevű projektjén belül rendszerint koncepciós albumokat, rockoperákat, metal-operákat ír, amelyek teljes történetekből és karakterekből állnak. A szereplőket különféle neves énekesek személyesítik meg, illetve a zenészposztokon is több vendég megfordult már. Maga Arjen elsősorban gitáron, fúvós és billentyűs hangszereken játszik, de basszusgitározik és énekel is, a The Human Equation című Ayreon-albumon ő „alakította” a legjobb barát szerepét. Nemcsak a saját projektjeiben dolgozott együtt számos zenésszel, ő maga is szívesen vendégeskedik más zenekaroknál.
    Most induló cikksorozatunkban sorra vesszük azokat az énekesnőket, akik akár egyszeri, akár visszatérő vendégek voltak Arjen Lucassen oldalán. Continue reading  Post ID 3161