Az alábbi interjúban a Worlds Beyond énekesnőjével, Valerie De Kempe-vel beszélgettünk, aki mesélt új albumuk elkészüléséről, valamint őt is kicsit jobban megismerhetjük. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!
- Tag Archives belga
-
-
InHuman
Melodic death metal, szimfonikus metal és progresszív metal is jellemzi a Belgiumból érkező zenekart. A folytatásból kiderül, kik ők! Continue reading Post ID 5148
-
Painted Scars
A Painted Scars egy Belgiumból származó hard rock zenekar, 2023 áprilisában jöttek létre. Hamar rögzítették első dalukat Life and Alive címmel, miután a saját otthonukban rögzítették az anyagot, elküldték egy hangmérnöknek Németországba keverés és masterelés céljából. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapott a helyi magazinoktól és a közösségi médiában is.
Hogy kipróbálják magukat, szerveztek egy minifesztivált Scarfest néven, amelynek megtartására 2023 augusztusában került sor. Nagy sikert aratott, és az év hátralévő részében is több fellépési lehetőséghez jutottak.
2024. augusztus 17-én megjelent debütáló EP-jük Kintsugi címmel.A zenekar nagy energiájú fellépéseiről ismert, amellyel mély benyomást tesznek a hallgatókra. Zenéjük súlyos riffek, lángoló gitárszólók és dallamos refrének kombinációja. Halestorm, Slash és Airborne rajongóknak mindenképpen ajánlott!
Tagok:
Jassy ‘Hyacien’ Blue – ének
Kevin De Brauwer – gitár, háttérvokál
Yannick Rottiers – gitár
Jens Van Geel – basszusgitár
Bram Vermeir – dobFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100093184063642
-
Volt egyszer egy…: Sengir
Újonnan induló cikksorozatunkban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba!
Az első részben kicsit régebbi időkre nyúlunk vissza. Azokba az időkbe, amikor a female fronted metal világa még csak bontogatta a szárnyait. Következzék a Sengir! Continue reading Post ID 5148
-
Worlds Beyond
A Worlds Beyond projektet a gitáros Tijmen Matthys álmodta meg 2016 nyarán. Ekkor kezdett el saját dalain dolgozni, amelyeket a zene és főként a szimfonikus metal iránti szeretete ihletett. Elképzelése a szépség és az erő kettősére épült, mindenképpen a lírai szopránnal szerette volna elegyíteni a rock/metal alapot. Alig egy év múlva már össze is állt a teljes felállás a zenekarhoz.
A következő évek leginkább próbákból álltak, de készültek demók, és néhány fellépésre is volt már lehetőségük. Debütáló albumuk Symphony of Dawn címmel 2020. december 12-én jelenik meg.
Elkészítették első videoklipjüket is, ezt tekinthetitek meg alább!Tagok:
Valerie De Kempe – ének
Tijmen Matthys – gitár
Ewoud Dekoninck – basszusgitár
Robbe Adriaens – billentyű
Jakob Declercq – hegedű
Wout Debacker – dobFacebook: https://www.facebook.com/worldsbeyondofficial/
-
Solitude Within
Szimfonikus rock/metal Belgiumból. Continue reading Post ID 5148
-
Lemezajánló: Gallia – Everflame
2019 júliusában jelent meg a belga Gallia zenekar debütáló EP-je, az Everflame – mindjárt két verzióban is, az alapváltozaton hat dal szerepel, az extra verzión pedig az összes szám kapott egy orchestral verziót, amelyek egyben instrumentális darabok.
A csapat 2015-ben jött létre Yannick Maris gitáros és és Laurens Vandebroek basszusgitáros által. A kezdetekben csak mint zenei projekt működött, ám hamar kinőtte magát, és kibővült egy ötfős formációvá. A Galliát képzett zenészek alkotják, Yannick, aki egyben a dalszerző, már fiatalon zeneelméletet tanult és klarinéton játszott. Continue reading Post ID 5148
-
Nightqueen
Szimfonikus power metal Belgiumból, több év kihagyás utáni visszatéréssel. Continue reading Post ID 5148
-
Cathubodua
Epikus szimfonikus metal Belgiumból. Continue reading Post ID 5148
-
Októberben debütál a SIN.SIN nagylemeze
A belga Lovelorn Dolls zenekar énekesnője, Kristell Lowagie 2015 óta SIN.SIN név alatt szólódalokon dolgozik. A szintipopban utazó projekt az énekesnő egy színesebb és összetettebb oldalát hivatott bemutatni, szivárványos és fényes éjszakákkal teli világával, amelyben olykor sötétebb szellemek és természetfeletti légkör is megjelenik. A SIN.SIN korábban már jelentkezett két EP-vel (Fairytronics és Black List), október 27-én pedig Nobody’s Heroin címmel kiadja debütáló albumát az Alfa Matrix gondozásában. A borító ugyancsak Kristell keze munkáját dicséri.
Eközben a Lovelorn Dolls sem pihen, még ezen az őszön ők is új lemezzel jelentkeznek.