• Tag Archives metal
  • Dreariness

    A Dreariness 2012-ben alakult. Eredetileg egy mexikói énekesnő, M. (Deadly Hollow) volt a megálmodója, akihez két olasz zenész, Gris és Torpor csatlakozott session zenészként. Ez a felállás egy Dreariness című demót adott ki 2012-ben. Ezután, még ugyanebben az évben számos vita és félreértés alakult ki a felek között, aminek következményeként a Dreariness két zenekarrá szakadt, ugyanezzel a névvel. Az egyik Dreariness M. (Deadly Hollow) énekesnőé – ő 2013-ban kiadott egy újabb demót Between Hidden Words címmel, majd 2018-tól hiátusra vonult.
    A másik Dreariness, akiket most bemutatunk, Gris és Torpor zenekara, akihez Tenebra csatlakozott énekesnőként. Műfajuk blackgaze/depresszív black metal. 2013-ban megjelent első nagylemezük My Mind Is Too Weak To Forget címmel. Ezt követte 2016-ban a Fragments, majd 2020-ban egy Closer című EP-vel jelentkeztek.
    Legújabb kiadványuk a 2022-es Before We Vanish.

    Tagok:
    Tenebra – ének
    Gris – gitár, basszusgitár, billentyű
    Torpor – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/Dreariness


  • Memoir Sonata

    A Memoir Sonata 2021-ben alakult Dániában, műfajuk szimfonikus power metal. A három alapítótag, Emil, Benjamin és Martin kisiskolás koruk óta ismeri egymást.
    2022-re teljes lett a felállás, ekkor csatlakozott hozzájuk a szlovák származású Veronika Gamborg énekesnő is,  ezután pedig hamar elkészült debütáló nagylemezük. Az anyag 2023 márciusában jelent meg Seven Hills of Rome címmel, és tíz dalt tartalmaz. 2024-ben az Epic Festen lépnek fel olyan nevek társaságában, mint a Beast in Black, Gloryhammer, Bloodbound és az Alterium.

    Tagok:
    Veronika „Ika” Gamborg – ének
    Martin Stage – gitár
    Emil Hoffmann – gitár
    Benjamin Pedersen – basszusgitár
    Dominik Uškrt – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/MemoirSonata


  • Blame me!

    A soron következő zenekar Finnországból származik, zenéjüket alternatív rock/metalként jellemzik. A tagok 2015-ben ismerkedtek meg, de magát a csapatot 2017-ben alapították. 2018-ban vált teljessé a felállásuk, azóta pedig kidolgozták saját zenei stílusukat. Nevük arra utal, hogy könnyebb az élet, ha nem vesszük komolyan a dolgokat – tudjunk nevetni magunkon, és hogy mi vagyunk a felelősök a saját életünkért, sikereinkért és kudarcainkért.
    Zenéjükről azt mondják, az alternatív rock/metal friss, de erőteljes fuvallata. Hangzásuk éles és masszív, elektronikus elemekkel fűszerezve. Szövegeik gyakran kemény, személyes témákat dolgoz fel. de erőt és reményt szeretnének adni a hasonló helyzetekben lévő embereknek.
    Első albumuk 2021-ben jelent meg The Insivible You címmel. 2022-ben kiadtak több új dalt, legújabb felvételük pedig az idén megjelent Alway Displaced című dal.

    Tagok:
    Bini – ének
    Jesse – gitár
    Juho – basszusgitár
    Vallu – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/blamemeband/


  • Silent Angel

    A power metal/melodic rockot játszó zenekar Malajziából származik, történetük pedig régre nyúlik vissza. Eredetileg BlueBlood néven alakultak meg még 1998-ban. 2000-ben átkeresztelték a bandát Silent Angelre, ám nem sokkal ezután egy hosszabb szünetet tartottak. 2015-ben aztán a projekt újjáéledt, és elkészítették Descent of Angels című EP-jüket, amit még abban az évben meg is jelentettek. Több énekesnővel próbálkoztak, 2017 és 2019 között az orosz Alice Bejinskivel dolgoztak együtt, őt követte Victoria Knight Ausztráliából, 2021-ig.
    Végül a jelen felállásban két frontasszonyuk is lett, Gracie Shona Malajziából és Claudie Beltrame Olaszországból.
    Debütáló nagylemezük Unyielding, Unrelenting címmel érkezik novemberben.

    Tagok:
    Claudia Beltrame – ének
    Gracie Shona – ének
    Eric “StormBlade” Poon – gitár
    Dauz – basszusgitár
    PAE – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/SilentAngelBand


  • Reign of Z

    A Reign of Z 2017-ben jött létre az Egyesült Államokban, műfajuk hard rock/alternatív metal. Dalaik rendszerint súlyos témákhoz nyúlnak, mint például a testdiszmorfiás zavar, a bullying vagy a szexuális zaklatás. Az énekesnő, Zosia West számára nem ismeretlen az élet sötét oldala, így zenéjükkel a zaklatott emberek számára is vigaszt nyújtanának.
    2018-ban elkezdték kiadni első dalaikat, majd 2019. április 19-én jelentkeztek Mirrors and Memoirs című EP-jükkel, amely négy dalt tartalmaz. 2021 és 2023 között három újabb dalt jelentettek meg. Continue reading  Post ID 4417


  • Alterium

    Az Alterium egy frissen alakult melodic/power metal zenekar Olaszországból. Frontasszonyuk, Nicoletta Rosellini már nem ismeretlen a magazin olvasói számára. Korábbi zenekarával, a Kalidiával mutatkozott be nálunk, ami 2010 és 2022 között volt aktív, emellett a Walk in Darkness énekesnője is.
    Az új projektet mennydörgő gitárriffekkel, szárnyaló énekkel és adrenalint pumpáló ütemekkel jellemzik. Dalaik témája mitológiák és epikus mesék, elvarázsolt világba kalauzolják el a hallgatót, ahol a legendák életre kelnek, és az érzelmek elvadulnak.
    A csapat az AFM Records kiadóval szerződött le, és már jelentkeztek is első dalukkal, ami a Drag me to Hell címet kapta.

    Tagok:
    Nicoletta Rosellini – ének
    Paolo Campitelli – gitár
    Alessandro Mammola – gitár
    Luca Scalabrin – basszusgitár
    Dario Gozzi – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/alterium.band


  • Where We Walk

    A Where We Walk Németországból származik, és alternatív metalt játszanak. Létrejöttük 2017-re tehető, ekkor még egy Fredd nevű férfiénekessel dolgoztak. Vele készült el első EP-jük, a 2018-as I. 2019-ben Freddet Lydia Hanfeld énekesnő váltotta. 2020-ban elkészült második, Neo című EP-jük, ám még ebben az évben személyes okok miatt megváltak Lydiától. Helyére ismét egy énekesnő, Bianca Rudl érkezett.
    2022 októberében új számmal és klippel jelentkeztek, ez a Godly Play.

    Tagok:
    Bianca Rudl – ének
    Blind LÎas Tidal – gitár, szaxofon
    Erik Abdukarimow – gitár
    Fu Fu – basszusgitár
    Felix Förster – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/WHERExWExWALK


  • Frayle

    A Frayle egy atmoszférikus doom/post-Metal az Egyesült Államokból, Clevelandből. 2017-ben alapította Sean Bilovecky gitáros és Gwyn Strang énekesnő. A duó hamar munkához látott, 2018-ban kiadták első EP-jüket The White Witch címmel. Az anyagon megidézték a post-rock és a pop elemeit is Strang kísérteties hangjával.
    2019-ben öttagú zenekarrá bővült ki a projekt. Dalszerzési folyamatukat az „altatódalok a káosz felett” kifejezéssel írják le. Ez lehetővé teszi számukra a szabadságot, hogy feltárják, mi mindent lehet kezdeni a metalzenével: hozzáadnak egy pompásan bajlós hangzást, komplex rétegek és hangszínek építenek egymásra, súlyos riffek és kísérteties énekdallamok között teremtenek tökéletes egyensúlyt. Gyakran hívják a zenéjüket „boszorkányos metalnak” is.

    2019-ben elkészült második EP-jük, a Dead Inside, majd 2020-ban megjelent első nagylemezük 1692 címmel. 2021-ben sem tétlenkedtek, live albumot, remix EP-t és új kislemezt adtak ki, 2022-ben pedig előrukkoltak második albumukkal, ami a Skin & Sorrow címet kapta.

    Tagok:
    Gwyn Strang – ének
    Sean Bilovecky – gitár
    Elliot Rosen – gitár
    Eric Mzik – basszusgitár
    Pat Ginley – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/frayleband


  • Swansong

    A Swansong Finnországban jött létre 2019-ben. Műfajuk alapvetően melodic death metal, de zenéjükben felfedezhetőek heavy és folk elemek is. Erőteljes dallamokkal és kemény riffekkel dolgoznak, amelyek felelevenítik a ’80-as és ’90-es éveket, ugyanakkor az oldschool elemek friss és modern csavart kapnak a női hörgéssel és sikolyokkal.
    2022 elején jelentkeztek első EP-jükkel, a három számot tartalmazó Winter Maidennel. Idén októberben bejelentették, hogy leszerződtek a német Noble Demon kiadóval, és amellett, hogy debütáló nagylemezükön dolgoznak, újra kiadják a Winter Maiden EP-t is.

    Tagok:
    Jemiina Heloise – ének
    Topi Pitkänen – gitár
    Tuomas Leskinen – gitár
    Markus Tikkanen – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/officialswansong