• Tag Archives tragul
  • Új feldolgozásdallal jelentkezik a Tragul

    Nem szokványos a Tragul zenekar idei harmadik kislemeze, ugyanis a Netflixes Dark című sorozat főcímdalát, a Goodbye-t dolgozták fel, amelyet eredetileg egy Apparat művésznéven ismert zenész jegyez. A zenekar szerette volna megtörni a más csapatoknál megszokott coverdalok repertoárjának sorát, ezért is döntöttek a sorozat főcímdala mellett.
    Az elkészült mű sötétebb hangulatú, mint a korábbi Tragul-dalok, és rájuk kevésbé jellemző stílusban adtak köntöst az alapnak. Ez egy olyan dal, amely elszólhat kellemes háttérzeneként, de mélyen magával ragadó élményt is nyújthat. Minden hangszernek megvan a maga feladata és helye, a kísérteties billentyű és a távoli gitárhangok lenyűgözően sötét, mégis felemelő hangzást adnak. A máskor erőteljes operaénekkel operáló Zuberoa most lágy, suttogó hangon dalol, bemutatva ezzel sokoldalúságát és magas zenei színvonalát.
    A dalt John Rodd keverte.

    A Tragul egy nemzetközi zenei projekt, amelyet Adrian Benegas dalszerző alapított, és olyan illusztris nevek dolgoznak itt együtt, mint a spanyol Zuberoa Aznárez énekesnő (Diabulus In Musica), az amerikai gitáros Steve Conley (Flotsam and Jetsam), a paraguayi Diego Bogarín, a német basszusgitáros Oliver Holzwarth (ex Blind Guardian, ex Rhapsody of Fire, ex Tarja) és a holland Sander Zoer dobos (ex Delain).

    Íme a Goodbye!


  • Tragul – új dal Zuberoa másik zenekarától

    tragulA spanyol Zuberoa Aznárez nevét a Diabulus in Musica által ismertük meg 2010-ben. Azóta az énekesnő a fő zenekara mellett különféle projektekbe is belevágott. Ezek közül legújabb a 2016 végén létrejött Tragul, amely melodic metalt játszik, és a Pergana billentyűse, Adrian Benegas álmodta meg. Zenésztársai Zuberoán kívül Steve Conley (gitár), Oliver Holzwarth (basszusgitár) és Alex Holzwarth (dob). Bennu című debütáló számuk június 12-én jött ki, ezt követte július 15-én a The Message, tegnap pedig megérkezett a harmadik daluk Into the Heart of the Sun – ezt fogjuk most meghallgatni!

    Facebook: https://www.facebook.com/tragulmusic/