Ennek a Brazíliából származó, progresszív/speed metalt játszó zenekarnak nagyon régre nyúlik vissza a története. Még 1993-ban alapította André Bastos gitáros, és a kezdetekben Twilight néven zenéltek, férfiénekessel. 1995-ben megjelent első lemezük Watching the Sky címmel, majd ezt két demó követte, mielőtt 1997-ben feloszlottak. Egyes források szerint 2003-tól bizonytalan ideig volt még egy próbálkozásuk, azonban abból hanganyag nem született.
Hosszú szünet után 2020-ban újult erővel tértek vissza, immár Twilight Aura néven. A felállásban hárman alapítótagok, ketten 1995 óta erősítik a csapatot – komoly változás a frontemberi poszton történt, ahova Daísa Munhoz érkezett, ezzel a zenekar átigazolt a female fronted metal világába. 2022-ben megjelent For a Better World című albumuk – erre szeretnek „debütáló” nagylemezként hivatkozni, mivel az anyag egy egészen új éra kezdetét jelenti.
2025. április 17-én kiadták Yourself Again című új dalukat, 2025 közepén pedig érkezik következő albumuk, a Believe.
Tagok:
Daísa Munhoz – ének
André Bastos – gitár
Rodolfo Elsas – gitár
Filipe Guerra – basszusgitár
Leo Loebenberg – billentyű
Claudio Reis – dob
Facebook: https://www.facebook.com/twilight.aura.band/